Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Második folyam (Budapest, 1877)

101 Hasonló eljárás követendő a megszüntetési jegyzékeknél is. Mindezen nyugilletmények naplózására és könyvelésére nézve a m. évi 8042. sz. a. kelt körrendeletben kifejtett elvek irányadók. Ezen szabály alól kivétetnek a bányászatnál, gazdaságnál és erdészetnél napszámban alkalmazott állandó munkások nyugbérei, melyek nem egyénenkénti nyugtákra, banem csak nyugbérjegyzékek alapján fizettetnek. Az ily nyugbérek utalványozása, kifizetése és könyvelése továbbra is az illető bánya-, jószág és erdészeti igazgató­ságok — illetve azok pénztárai — és számvevőosztályainál liagyatik meg oly módositással, bogy a kérdéses nyugbérek és kegydijak a m. kir. állami számvevőszékkel a mellékletben levő A. minta szerinti utalványozási kimutatás mellett évnegyedenként egyszer, s ezenkivül egy sommás B. minta szerinti utalványozási és megszüntetési jegy­zékben évenként csak egyszer, de a kellő időben közöltessenek. Önként következik, bogy azon nyugilletmények, melyeknek kifizetése az előrebocsátottaknak megfelelőleg az adóhivatalokra átru­háztatik, ngyszintén azok is, melyek esetleg a bányagazdasági és erdészeti pénztáraknál maradnak folyósitva, könyveltetésök azonban a pénzügyigazgatósági számvevőosztály által fog eszközöltetni, 1877. óv végével átutalandók s e végből a szükséges intézkedések az érde­kelt pénzügyi hatóságok által már előlegesen is megteendők. A bánya-, jószág- és erdészeti igazgatóságok pénztárai és szám­vevóosztályainál továbbra is meghagyott, valamint az eddigi kötelék­ből kibasitandó többi nyugdíj- és ellátási illetményekre vonatkozólag szükséges, hogy minden egyes bányászati, jószágigazgatósági vagy erdészeti szá tnvevőosztály az állandó munkások és azok hozzátartozói részére 1877-ik évi deczember végével fennmaradt nyugbérek és kegy­dijakat, az eddigi egy összegben kimutatott nyugilletmény, napi ellá­tási, és kegydijak összegétől elkülönitve, vagyis az eddigi összeget két részre osztva, az 1877. évre szerkesztendő utolsó utalványozási jegyzékben mutassa ki; a midőn is az állandó munkások napi ellátási illetményeit, és azok kegydijait illetve az állami számvevőszéknek 1878. évvégével megküldendő sommás B. utalványozási és megszün­tetési jegyzékben az előbb érintett maradék fogja képezni az uj elóirást. Az e szerint kimutatott második része a nyűg- és kegydijak ösz­szegének a vonatkozó nyilvántartási könyvek és egyéb adatok, eset-

Next

/
Thumbnails
Contents