Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Első folyam (Budapest, 1877)

181 deltetett Hengl József által 1875. évi május 3-án napján közbevetett felebbezés folytán alantirt napon tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vévén, következő határozatot hozott: A központi választmánynak felhívott keletű és számú határo­zata megváltoztatik és Hengl József sz. kir. Újvidék város választói­nak állandó névjegyzékében továbbra is meghagyatni rendeltetik ; mert nem vonatik kétségbe, hogy Hengl József nyugalmazott tanitó a városi közönségtől 500 frt évi nyugdijat húz ; mert az e szerint törvényhatósági tisztviselőnek tekintendő Hengl József az 1874: XXXIII. t. cz. 7. §-a alapján választói jog­gal bir ; mert végre a most felhívott §. választói jogot adván, azon tör­vényhatósági tisztviselőknek, kik II. osztályú jövedelmi adó alá eső legalább 500 frt évi jövedelem után vannak megadóztatva, a jövedelem általános kifejezése alatt nemcsak a fizetés, de a nyugdij is értendő és pedig annyival is inkább, mert az 1868. XXVI. t. cz. 3. §. a) és b) pontjai szerint valamint a fizetés ugy a nyugdij egyaránt a II. osz­tályú jövedelmi adó alá esnek. Budapesten, 1875. május 22-én. 154. Uj bizonyítékok csak a központi választmány előtt állított körülmények bővebb bei gazolása végett hozhatók fel a felebbezési beadvány mellett. (1875. május 29-én 296. sz. alatt hozott curiai határozat.) A m. kir. Curia Újvidék sz. kir. város közp. választmányának 1875. évi apr. 8-án 10. és 69. sz. a. hozott azon határozatát, melylyel Szabotits Zsivko s több elősoroltak az újvidéki állandó választói név­jegyzékébe felvétetni rendeltettek, Schreiber Nándor részéről 1875. évi május 8-ik napján közbevetett felebbezés folytán alantirt napon tartott nyilvános ülésen vizsgálat alá vévén, következő határozatot hozott: a felebbezett határozat helybenhagyatik; mert uj bizonyítékok csak a központi válaszmány előtt állított dolgok bővebb beigazolása végett hozhatók fel a felebbezési beadvány mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents