Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Első folyam (Budapest, 1877)

178 150. Az izraelita országos alap hátralékainak kezelése tárgyában. (M. kir. pénzügyin. 1877. évi 28402. sz. a. rendelete.) A vallás- és közoktatásügyi kir. ministeriumnak f. évi aprillió 30-án 4576. sz. a. kelt átirata szerint az 1868/9. évben tartott átalá­nos izraelita congressusnak, az azt megelőző választásokból s magá­ból a congressus tartásából eredő költségei az izr. országos iskolai alapból előlegeztettek, utólagosan pedig az egyes választó-kerületekre vettettek ki, melyeknek fennállott választási központi bizottságai a választó-kerületre kivetett költséget az egyes bitközségekre, ezek viszont az egyes választókra repartiálták, s azok beliajtását saját pénztárnokaik által eszközölték. Mintbogy azonban a választó kerületek központi bizottságainak s azok pénztárnokainak működésök megszűntével is az izr. iskola-alap által előlegezett és visszafizetendő összegből még igen tetemes rész maradt hátralékban, az egyes választó-kerületek hátralék-tartozásai az emiitett ministerium számvevősége által nyilván tartattak s tartat­nak, s behajtásuk a megyei és városi törvényhatóságok utján, végre­hajtásilag szorgalmaztatott s szorgalmaztatik folyvást. A szóban forgó hátralék-tartozások ezután a m. kir. adóhivata­lok által szedetnek be és kezeltetnek oly módon, hogy a behajtás továbbá is a törvényhatóságok utján szorgalmaztatván, a hitközségek és az egyesek által befizetendő összegek a községi adópénztárokba fizettetnek, ezek által a m. kir. adóhivatalokhoz szállittatnak be, a tör­tént befizetésekről pedig a törvényhatóság (illetőleg az alispán vagy polgármester) a m. kir. adóhivatal által értesittetik. A hátralékokat a többször emlitétt ministerium számvevősége fogja átutalni a kir. adóhivatalokhoz, a beszedett összegek pedig a forgalmi napló utján, a központban kezelt országos izraelita iskolai alap javára számolandók el. Budapest, 1877. május 14.

Next

/
Thumbnails
Contents