Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Első folyam (Budapest, 1877)
174 szóval terjesztetett elő. Mennyiben pedig azon írásbeli nyilatkozat alaki szabálytalanságban szenvedett: kiigazítása a felszólalási eljárás közben érvényesen megtörténhetett, (v. t. 50. §.) s az által, hogy a kétséges aláírások valódisága a községi elöljáróság által hitelesíttetett, s a hitelesítési záradékban egyszersmind felszólaló Keller István eljárása is helyeseltetett, — valóban meg is történt. Ezek folytán a felszólalás érdemi elintézése ellen törvényes akadály nem forogván fenn: az alaki okokra alapított határozat feloldandó s a központi választmány érdemleges határozathozatalára utasítandó volt. Budapesten, 1875. május 29. 144. A hadjáratokban megbénított katonák részére tett alapítványokból hozott segélypénzekröl szóló nyugtáknak bélyegmentessége tárgyában. (M. kir. péuzügyminist. 1877. évi 19546. szám a. körrend.) Az illetékszabás 102. tételének l) betűje szerint a hadjáratokban megbénított katonák részére tett alapítványokból járó segélyzésekről kiállított nyugtatványok feltétlenül bélyegmentesek. . Minthogy a cs. és kir. közös hadügyministerium f. évi márczius 24-én 262. sz. a. kelt átirata szerint észleltetett, hogy az ilynemű segélyzések kifizetével megbízott m. kir. pénztárak e részben nem egyöntetüleg járnak el, a mennyiben gyakran bélyegzett efféle nyugták érkeznek a nevezett ministerium szakszámvevőségéhez, s e szerint sokan a rokkantak közül a törvényes bélyegmentesség kedvezményétől elesnek, az összes kir. pénztárak ezennel utasíttatnak az említett illetékszabási tétel határozmányának pontos megfigyelésére, a pénztárak arra is ügyeljenek fel, hogy az említett nyugták mindenkor az illetékes lelkészi hivatal által a nyugtatványozó életben való létéről reávezetett bizonylattal legyenek ellátva. Budapesten, 1877. májushó 16-án.