Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Első folyam (Budapest, 1877)
105 mikénti fedezéséről az 1871. XVIII. t. cz. 22. §-nak dj pontja s a 113—119. és 124. §-ok valamint az 1876. évi V. t. cz. 32—38. §§-ai értelmében magok az illető községek tartoznak gondoskodni, minthogy továbbá az 1876. évi XIV. t. cz. 144. §-a alapján mindegyik körorvos fizetéséhez való hozzájárulásra csak is az illető közegészségügyi körbe csoportosított községek kötelezhetők s a mennyiben ezen költségek fedezhetése végett községi adó kivetése szükségeltetnék, annak megállapításánál a községi törvény idevonatkozó határozmányai megtartandók ; ennélfogva az elől idézett jelentéssel bemutatott 7969,176 sz. a. hozott törvényhatósági határozathoz, mely szerint eltekintve az egyes közegészségi köröktől, a megye területén felállítandó összes körorvosok fizetésének, a megyei összes adózókra (a 3. szab. kir. város kivételével) az általuk fizetett kereseti adó után, mintegy törvényhatósági pótadóként leendő kivetése állapittatott meg, mint a fent idézett törvényekkel ellentétben állóhoz jóváhagyásommal nem járulhatok és felhivom a megye közönségét, hogy azon arányt, melyben egyes körökbe csoportosított községek az illető körorvos fizetéséhez hozzájárulni tartoznak, az 1876. évi XIV. t. cz. 144. §. értelmében megáUapittatván, az ebből egyes községekre háruló költségeknek mikénti fedezéséről való gondoskodást a költségvetések megállapitása rendjén s a törvényben erre nézve megszabott feltételek alatt és korlátok között az illető községek képviselő testületeinek elhatározása alá tartsa fenn. Budapesten 1877. évi február 22-én. 90. 1) A közegészségügyi törvény 143. §. 3. és 4. bekezdésének magyarázata. 2) Megyei járási orv os, továbbá állami kórházi orvos, — nem választható meg körorvosnak. (A magy. kir. belügyminist. 1877. évi 3133. sz. a. kelt rendelete.) N. N. szolgabiró f. é. január 18-án 93. sz. a. kelt közvetlenül hozzám intézett felterjesztésében a közegészségügy rendezéséről szóló 1876: XIV. t. cz. 143. 3. és 4. bekezdésének bővebb magyarázatát kéri. Minél fogva értesítem a (czímet), hogy miután az 1871. XVIII. t. cz. 74. §-a szerint községi orvossá csupán orvostudor volt választ-