Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Első folyam (Budapest, 1877)

101 erdő- és jószágigazgatóságok a pénzügyministerium által engedélye­zett, s a költségvetési törvény által az egyes rovatok között megen­gedett átruházásoknak az utalványozási jegyzékekben leendő kimuta­tásnál — téves értelmezés folytán — nem egyformán, s átalában helytelenül járnak el, ennélfogva —vonatkozással az 1876. évi ((Pénz­ügyi Közlöny* 7-ik száma alatt megjelent körrendeletre •— azonnal foganatosítandó miheztartás végett úsasittatnak az igazgatóságok, (hivatalok) oly esetekben, midőn a hitel valamely rovaton való kime­ntése alkalmából átruházás engedtetik meg, az utalványozási jegyzé­kekben az egyes költségvetési hitelösszegeket ne emeljék és ne apasz­szák, hanem azokat változatlanul ugy, a mint azok a költségvetés részletezésében felsorolva vannak — irják elő s a kimutatásokat min­denkor azon rovatra vegyék fel, hová azok természetüknél fogva való­sággal tartoznak, a hiteltúllépést pedig az illető átruházási engedély felemlitése mellett csak az utalványozási jegyzék «jegyzet» hasábjá­ban indokolják. Budapesten, 1877. márcziushó 19-én. 83. A szölödézsmaváltságbeli befizetett töke- és járuléktartozásoknak telek­könyvi törlése körül követendő eljárás iránt. (A m. k. pénzügym. 1877. évi 100.90. szám. a. körrend.) A szőlőbirtok után járó tartozások megváltásáról szóló 1868. XXIX. tcz. 7. és 12. §-a alapján megszüntetett szőlőbeli tartozások megváltása körül követendő eljárás iránti szabályrendelet 92-ik­valamint az adóhivatali utasitás II. rész 4-2. §-a akként módositata, tik, hogy teljesen befizetett szölödézsmaváltságbeli bekebelezett járu­lékok törlése ezentúl nem ugy mint eddig a felek, hanem az adóhiva­talok által ((hivatalból», a fél legkisebb terheltetése nélkül, eszköz­lendő. Ebből kifolyólag rendeltetik, hogy a kir. adóhivatal azon vált­ságkötelezettnek tartozási könyvecskéjét (fizetési ivét), ki az összes járadékot hiány nélkül lefizette, a szabályszerű záradékkal a pénz­ügyministerium hitelszámvevőségéhez a bekebelezés törlésére vonat­kozó engedély rúegadása végett felterjeszti; a kért engedély kinyerése

Next

/
Thumbnails
Contents