Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 35. 1941-1942 (Budapest, 1943)

Eljegyzés, házasságkötés, házasság megszűnése. 471—474. 185 Ennek folytán a kibocsájtott bírói felhívásnak joghatálya nincs, annak az alperes eleget tenni nem is tartozott. (.,. Mint a Fejben 11. a. ...) Nem sértett tehát jogszabályt a felleb­bezési bíróság azzal, hogy az erre vonatkozóan felajánlott bizonyítást mellőzte. Ugyanezért a m. kir. Kúria a felperes felüh izgsálati kérelmé­nek ezzel kapcsolatos fejtegetésére nem is nyilatkozik. (Te. 42. §.) — (1941. júl. 1. — P. III. 2106/1941.) 473. Ht. 77. §. a) pont. — Kiengesztelési kísérlet esetében határidő számítása. — A különélésben vétkes házasfél kien­gesztelő közeledése esetében a másik házasféllel szemben a H. T. 77. §. a) pontjában megjelölt jogtalan kilönélés hat havi határidejének a kezdete attól az időponttól számítandó, amely­ben a kiengesztelési törekvés a felhívó vétkességének súlyos­ságához mérten elegendőnek ítélhető. K. A felperesnek a megállapított házastársi kötelességsértö maga­tartása miatt az alperes jogos okból szakította meg az életközösséget s hogy az életközösség megszűntében a felperes a vétkes. Ezek folytán a felperes, a fellebbezési bíróság helyes okfejtése sze­rint, a H. T. 77. §. a) pontja alapján csak akkor vehette joghatályosan igénybe a bírói visszahívásos eljárást, ha eleget tett volna a kir. Kúria 406. sz. elvi határozatában meghatározott követelményeknek. E határo­zatban szabályozott közeledés esetén a H. T. 77. §. a) pontjában megje­lölt jogtalan különélés hat havi határidejének a kezdete attól az időpont­tól számítandó, amelyben a kiengesztelési törekvés a felhív, vétkességé­nek súlyosságához mérten elegendőnek ítélhető. Helyesen járt el a fellebbezési bíróság, amikor az említett hat hó szá­mításánál alapul a felperesnek 1939. november 15-én kelt 3.) alatti en­gesztelő hangú levelet vette, mert a felperesnek a fellebbezési bíróság ítéletében megállapított korábbi közeledései nem ítélhetők kiengesztelési törekvési cselekményeknek. Helyes a fellebbezési bíróságnak az a következtetése, hogy mivel az említett 3.) alatti levéltől a bírói felhívás kéréséig hat hó el nem telt. a kibocsátott bírói felhívásnak joghatálya nincs, annak az alperes nem tar­tozott eleget tenni s hogy eként a felhívással nem létesült a H. T. 77. 5. a) pontjában meghatározott bontó ok. Megfelel tehát az anyagi jognak a fellebbezési bíróságnak az a táma­dott döntése, amellyel a felperest a bontó keresetével elutasította. (1941. máj. 6. — P. III. 625/1941.) 474. Ht. 77. §. a) pont. — Életközösség megszakításának időpontja. — Katonai szolgálat és az utolsó közös lakóhely el­lenséges megszállás alá kerülése. K. A fellebbezési bíróság az együttélés megszakításának időpontjául 1917. április havát állapította me?, amikor a felperes a családja meglátó-

Next

/
Thumbnails
Contents