Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 35. 1941-1942 (Budapest, 1943)

152 Személyi és családi jog. A fellebbezési bíróság meg nem támadott megállapítása szerint az örökhagyó már 1926. év óta több ízben tett ismerősei előtt olyan kijelentést, hogy vagyonát az alperesre hagyja, tekintettel az alperestől kapott ellátásra. Nincs adat a perben arra, hogy az örökhagyó ettől az elhatározásától bármikor is eltért, sőt a fellebbezési bíróságnak ugyancsak meg nem támadott további megállapítása szerint az ellátást 1926. évtől kezdve haláláig igénybevette, az 1934. évben pedig dr. Szarka Jenő ügyvéd figyelmeztetésére késznek nyilatkozott arra is, hogy a vagyonátruházás tekintetében az alperessel létesített szóbeli megállapodást írásba foglalja. Nincs bizonyítva, hogy az elmebetegség tünetei az örökhagyón már az 1926. évben is jelentkeztek. A fellebbezési bíróság által az elmebetegségnek már a korábbi években fennállására utaló tünetekként megállapított ok nélküli nevetgélést, vontatott beszédet, a szeméremérzet hiányára mutató nyilvános helyen való székelést ugyanis a tanuk az 1936—1937. években észlelték, tehát olyan időben, amikor az örökhagyó vagyonának az alperesre ruházását már régen elhatározta és az ellenszolgáltatásként kikötött ellátást már évek óta és folyamatosan igénybe vette. Ezek szerint tehát az örökhagyónak a megtámadott ügylet tartalmát tevő elhatározása nem az ügyletkötéskor, hanem azt megelőzően és olyan időben keletkezett, amikor az örökhagyót elmebetegségre utaló tünetek hiányában még nem lehetett elmebetegnek tekinteni. Ennélfogva az örökhagyó elmebetegsége a megtámadott ügylet érvényességét az akaratelhatározás keletkezését illetően nem érinti és az ügylet érvényessége szempontjából nincs jelentősége a felperes amaz állításának sem — még ha való is — hogy az örökhagyó nem szorult ellátásra és hogy az örökhagyó a keresményéből maga fedezte a szükségleteit, mert az örökhagyó megítélésére tartozott az, hogy szolgáltatásának értékében ezirányban az alperes ellenszolgáltatását megfelelőnek találja-e vagy sem. Dr. M. Lajos ügyvéd vallomása alapján megállapítja a magyar kir. Kúria, hogy az ügyletkötéskor az alperes távollétében maga az örökhagyó mondotta el az okirat tartalmának megfelelően ügyleti akratát és az okirat felolvasása után ismételten kijelentette, hogy az okirat tartalmának megfelelően akarja az ügyletet az alperessel megkötni. B. Péter vallomása alapján pedig megállapítja azt is, hogy ezt az örökhagyó felkérte, hogy legyen tanú, mert az alperessel szerződést akar készíteni, amiben vagyonát az alperesre hagyja azért, mert őt az alperes tartja és ő 10 év óta nem fizet a tartásért semmit; később pedig azt mondta az örökhagyó ennek a tanúnak, hogy már nincs szükség a tanúskodására, mert időközben ott volt az ügyvéd és megcsinálták a szerződést úgy, ahogy ő (az örökhagyó) akarta. Eszerint a tényállás szerint az örökhagyó a megkötött szerződés tartalmát ismerte és a szerződést az alperessel meg is akarta kötni. Ez az akaratelhatározás azonban nem valamely új jogviszony létsíté-