Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)
Részvénytársaság. — 864—866. ö'« Az alperesek azl adták elő, hogy a megállapodásban vállalt kötelezettségüket teljesítették. A teljesíteti szolgálatok ingyenességét pedig — különösen tekintettel az alperesek által vitatott megállapodásra — vélelmezni nem lehet. Ha tehát az alpereseknek a megállapodás létrejöttére, valamint az általuk végzett tevékenységre vonatkozó tényállításaik valók, úgy (•. • mint a fejben ...) (1938. nov. 17. — P. IV. 4624 1988:) 865. Kt. 183. §. — Igazgatósági tag elmozdítására irányuló érvénytelen közgyűlési határozat. — A részvénytársaság köz gyűlése a Kt. 183. §. második bekezdésében megjelölt azt a jogát, hogy az igazgatóság tagját a netaláni kártérítési igények épségben tartása mellett bármikor elmozdíthatja, csak érvényesen keletkezett közgyűlési határozat útján gyakorolhatja, ennélfogva az elmozdított igazgatósági tag jogi érdekét nyilván sérti az a bírói végzés, amely az elmozdított igazgatósági tag ebbeli minőségének és cégjegyzési jogosultságának megszűnését olyan közgyűlési határozat alapján rendeli bejegyezni a cégjegyzékbe, amely közgyűlési határozatnak érvénytelensége az idézett rendeletben szabálvozott perenkívüli eljárás során megállapítható. (K. 1938. dec. 20. — Pk. IV. 5255/1938.) A határozat egyes részeit a Kt. 163. és 164. §-ai alatt közöljük. 866. Kt. 189. §. — Harmadik személy kereseti joga a csőd alatt álló részvénytársaság igazgatóságának tagja ellen. — Időelőttiség kérdése ilyen kereseti jog érvényesítésénél. — I. Az igazgatósági tagok ellen a Kt. 189. §-a alapján támasztott igények nem tartozván a csőd- vagy felszámolási tömeghez, a tömeggondnok, illetve a kényszerfelszámoló által nem is érvényesíthetők. — IT. A kényszerfelszámolási eljárás megindítása egymagában is kétségessé teszi a hitelezők követeléseinek teljes kielégítését és feltétlenül elódázza a követelések behajtását. A hitelezők ebből származtatott kárigényének a Kt. 189. §-a alapján az igazgatóság tagjai ellen való érvényesítése független attól, hogy a hitelezők az adós ellen folyamatba tett kényszerfelszámolási eljárás során jutnak-e és ha igen, milyen mérvű kielégítéshez, mert kárigényük az igazgatósági tagok bizonyítani kívánt kártokozó ténykedéseivel megnyilt és nincs olyan jogszabály, amely a károsult hitelezők kártérítési igényének érvényesítését arra az esetre korlátozná, ha az adóstól a kényszerfelszámolási eljárás során sem nyernének kielégítést. K. I. Az alperesek a felperesek kereshetőségi jogának hiányát vitató felülvizsgálati panaszukat arra alapítják, hogy a részvénytársaság igazgatósági tagjai ellen felelősségük alapján támasztható kártérítési igények csődben a részvénytársaság esődtömegéhez tartoznak és mint ilyenek a Döntvénytár: 1939. 37