Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 31. 1937-1938 (Budapest, 1939)
80 A Hatásköri Bírását/ határozatai. zétesen a m. kir. államvasutak alkalmazásában volt néhai férje és a m. kir. államvasutak között fennállott jogviszony alapján folytatólagosan 1931. évi január hó 1. napjától kezdve esedékesnek vitatott nyugdijának megállapítására és folyósítására vonatkozó igényét. Ezekre tekintettel a fentemlíjbett mindhárom hatóság előtt érvényesített igény tekintetében az ügyazonosság egyaránt fennforog. Az ügyazonosság fennforgása folytán a jelen ügyben felmerült hatásköri összeütközést a Hatásköri Bíróság a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapításával szüntette meg az alábbi okokból. A m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörébe esak azok a vitás ügyek tartoznak, amelyeket az 1896. évi XXVI. t.-e. vagy más törvényes jogszabály kifejezetten ide utal. Minthogy pedig nincsen olyan törvényes rendelkezés, amely a m. kir. államvasúti alkalmazottak és hozzátartozóik ellátási ügyeit a m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörébe utalná és a Közigazgatási Bíróság hatáskörének kiterjesztését a jog- és törvényhasonlatosság elvének alkalmazásával az 1896 évi XXVI. t.-e. 19. §-a egyenesen kizárja, minthogy végül a/ 1912. évi LXV. t.-e. 128. §"-a egyenesen azt mondja ki. hogy e törvény határozmányai a m. kir. államvasutak nyugdíjintézetének, vagy nyugbérpénztárának kötelékébe tartozókra nem tel jédnek ki. vagyis az ilyen alkalmazottak ellátási ügyei az említett törvénycikk 120. §-ában szabályozott bírói hatáskörbe nem vonhatók és pedig annál kevésbé, mert a törvényes felhatalmazás alapján kibocsátott 7200/1925. M. E. számú rendelet 89. pontja kimondja, hogy az említett alkalmazottak és hozzátartozóik nyugdíjügyeiben a határozathozatalra — minden más eljárás kizárásával — a m. kir. államvasutak igazgatósága és végsőfokon a m. kir. államvasutak nyugdíjintézet bizottsága hivatott, ennélfogva özv. G. K.-né által érvényesített igény elbírálása a m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörébe nem tartozik. De nem tartozik nevezettnek szóbanforgó igénye a rendes bíróság hatáskörébe sem. özv. G. K.nénak a rendes bíróság előtt érvényesített és a fent kiiejtettek szerint nyugdíjra irányuló igénye, — figyelemmel a m. kir. államvasutak és az alkalmazottai közötti jogviszonyra — magánjogi természetű, amelynek elbírálása tulajdonképem a rendes bíróság hatáskörébe tartoznék. Minthogy azonban a törvényes felhatalmazás alapján kibocsátott 7200/1925. .M. E. számú rendelet 89. pontja oly hatásköri rendelkezést tartalmaz, hogy a m. kir. államvasutak alkalmazottainak nyugdíjügyében — minden más eljárás kizárásával — a m. kii', államvasutak igazgatósága és végsőfokon a m. kir. államvasutak nyugdíjintézeti bizottsága határoz, ós így van olyan törvényes jogforrás, amely a m. kii-, államvasutak alkalmazottainak magánjogi természetű nyugellátási ügyeiben a rendes bírói utat — a m. kii-. Kúria 31. sz. polgári jogegységi döntvénye szerint is — joghatályosan kizárja, a m. kir. államvasutak alkalmazottainak nyugdíjjárandósága polgári per útján nem érvényesíthető.