Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 30. 1936-1937 (Budapest, 1938)

218 Büntetőjog. Az adott esetben az államhatalomra háramlott közjogi sérelem mel­lett, melyre az alsófokú ítéletek helyesen utalnak, a magánjogi sérelemnek, nevezetesen a sértett vagyoni sérelmének is megvolt a lehetősége. A közokirat látszatát keltő tanúsítvány ugyanis, amelyből a sértett azt olvashatta ki, hogy a vádlottnak ügyvédi munkadíj címén bírói megállapí­tás szerint lényegesen nagyobb összeg járna, mint a mennyit addig a sér­tettől kapott, alkalmas lehetett arra, hogy a jogszabályok terén egyébként is járatlan sértettet megtévesztve, öt a vádlottnak a kísérőlevélben tett. a további költségigényléstől elálló kijelentése dacára is arra az elhatározásra indítsa, hogy az ügyvédi munkadíjra önként, méltányosságból további fize­téseket teljesítsen. A kir. ítélőtábla tehát a vádlott bűnösségét a Btk. 391. §-ában meg­határozott közokirathamisítás bűntettében az ítéletében kifejtettek mellett még ebből az indokból is helyesen és törvénysértés nélkül állapította meg. 1936. május 7. — B. I. 5054/1935. K. III. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a hatósági állatorvos által kiállított 5 drb húsvizsgálati igazolványt meghamisította akként, hogy a levágott és szállításra kerülő állátok darabszámát azok mindegyikén az eredetinél nagyobb számra javította ki egyrészt azért, hogy az azon alkal­makkor meg nem vizsgált állatok húsát is szállíthassa megvizsgált és köz­fogyasztásra feltétlenül alkalmasnak talált hús gyanánt, másrészt pedig, hogy e hústöbblet után a vágóhídhasználati és húsvizsgálati díját a köz­ségi pénztárba befizetnie ne kelljen. Utólag azonban a vádlott ezt a kárt a községnek teljes összegében megtérítette. A közérdeket szolgáló hatósági intézkedés sikerét biztosítani hivatott okiratoknak ilyetén meghamisítása már magában foglalja az állategészség­ügyi ellenőrzés kijátszásának lehetőségét s ezzel a közérdekű jogsérelmen kívül a fogyasztókat érhető azt a veszélyt, ami a vagy egyáltalán nem, vagy nem kellően megvizsgált húsok fogyasztásával jár. Ezúttal azonban nemcsak a lehetősége volt meg valamely jogsérelemnek, hanem a vágóhíd­használati és húsvizsgálati díjak le nem rovása folytán a község vagyoni károsodásával járó reális jogsérelem is bekövetkezett. A vádlott cselekménye felöleli tehát a Btk. 391. §-a alá eső közok­irathamisításnak valamennyi tényálladéki elemét. 1936. október 5. — B. II. 1658/1936. 637. Btk. 400. §. 2. bek. — A Btk. 400. £-ának második be­kezdésében meghatározott „jogtalan haszon szerzésére"" irányuló célzat fogalma alá esik annak cselekménye, aki azt más pernyer­tességének előmozdítása érdekében követi el. K. Tévedett ... a kir. ítélőtábla, midőn vádlottaknak a Btk. 400. §-ába ütköző közokirathamisítás bűntettét nem a Btk. 400. §. második bekezdése szerint minősítette bűntetté. A Btk. 400. §. második bekezdése szerint ugyanis ez az (int elleetualis) közokirathamisítás akkor bűntett, ha a tettes a bűncselekményt azért követi el, hogy ez által másának vagy másnak jogtalan hasznot szerezzen.

Next

/
Thumbnails
Contents