Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 30. 1936-1937 (Budapest, 1938)
Törvénykezési illeték. 392—397. 101 ennek összegét is — jegyzékbe kell foglalni, ezt a törvényszakaszt is megfelelően módosítani kellett volna és pedig akként, hogy csak az illetékek tárgyául szolgáló beadványt, jegyzökönyvet vagy egyéb iratot kell jegyzékbe foglalni és az illetékfizetési kötelezettséget nem arány szerint, hanem úgy kell megállapítani, hogy a jegyzékbe foglalt tárgyak és az ítélet után is a marasztalási összeg alapulvételével kell, utólag, az illetéket megállapítani és megfizetni. Az eljárás tárgyának az ítélet meghozatala előtti utolsó értékét azért kell a marasztalási arány megállapítása szempontjából figyelembe venni, mert csak ez által nyerhet — ha csekély mértékben is — kifejezést az eljárás tárgyának értékében az eljárás során, az időközi keresetleszállítás vagy felemelésekkel kapcsolatos hullámzással járó esetleges emelkedés vagy csökkenés is. De nem lehet helye annak, hogy az eljárás tárgyában beállott minden változással kapcsolatban új és új marasztalási arányszám és ehhez képest új és új arány szerinti illeték állapíttassék meg. (Kb. 284. számú jogegységi megállapodás. — 1937. június. — Pod. 1937. évi 3. f. 56.) 395. 1930: XXXIV. t.-c. 55. §. — 1. A házasságvédőt a Pp. rendelkezése értelmében hivatalból kirendelt képviselőnek kell tekinteni és öt az illeték feljegyzésének a joga megilleti. — 2. Az illetékmentesen eljáró felek képviselőit (a szegénységi jogon illetékmentességben részesülő fél ügyvédjét, a Pp. rendelkezése értelmében hivatalból kirendelt képviselőt, a csődtömeggondnokot, az illetékdíjjegyzék 85. tétel 13. pontjában megnevezett árvaszéki ügyészt és az ügygondnokot) az illeték feljegyzésének a joga a saját díjaik és kiadásaik behajtása iránt indított perben, illetve végrehajtási eljárásban meg nem illeti. (Kb. 288. számú jogegvségi megállapodás. — 1937. június. — Pod. 1937. év; 3. f. 61.) 396. 1926: XVI. t.-c, 117.200/1926. P. M. sz. r. — Ha a pert a) a nyugdíjigény és annak összegének megállapítása, továbbá ezzel kapcsolatban b) a nyugdíj összegének az 1926: XVI. t.-c. alapján való átértékelése iránt is indították. — a perben felmerült illetékek megállapításánál nem a 117.200/1920. számú pénzügyminiszteri rendeletben meghatározott kivételes szabályok, hanem az általános illetékjogi szabályok irányadók. (Kb. 277. számú jogegvségi megállapodás. — 193G. november. — Pod. 1936. évi 3. f. 13.) 397. 27.400/1933. I. M. sz. r. 7. §. — E§.a döntőbírósági eljárásban csak az iránt intézkedik, hogy ebben az eljárásban a Pp.nak a törvényszéki eljárásra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Ebből azonban nem következik, hogv az eljárás illetékköteles. (Kb. 10.187/1934. P. sz. — M. K. LIV. évf. 52.)