Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 29. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Közig, bírósági elj. közig, jogi ügyekben. 46. 61 leg is megállapította; másrészt azt fejti ki, hogy ebben az ügyben másodfokon nem a kisgyűlés, hanem az alispán volt hivatva határozni, II. Az 1896: XXVI. t.-cikknek az 1929: XXX. t.-c. 47. §-ával nem érintett 84. §-a értelmében a panasz joga megilleti: 1. a hatósági határozatok által okozott bármely sérelem orvoslása céljából az érdékelteket, ideértve a jogi személyeket és hatóságokat —, 2. a közigazgatási hatóságok hatáskörének s az állami közérdeknek védelmére: a főispánt (törvényhatósági és közigazgatási bizottsági határozatok ellen) — továbbá csupán közigazgatási bizottsági határozatok ellen a törvényhatóság első tisztviselőjét s a közigazgatási bizottságban képviselt közigazgatási ágak helyi főhatóságait, végül az adófelszólamlási bizottság elnökét ennek a bizottságnak határozatai ellen, valamint mindezek helyetteseit. A jelen panasz, tárgyát és kérelmét tekintve, az 1. pont alatt említett, ú. n. ,,magánpanasz"-nak nem minősíthető, mert a főszolgabíró ebben az ügyben kizárólag mint határozni hivatott hatóság szerepelt, ,,magánfél"-nék azonban nem tekinthető. Ehhez ugyanis — a törvény idézett rendelkezéséhez képest — az szükséges, hogy a magánfél — aki a törvény szerint hatóság is lehet — érdekelt legyen, vagyis érdeksérelmet, s nem csupán jogsérelmet szenvedjen. A főszolgabírónak ebben az ügyben érdekeltsége, sem anyagi, sem erkölcsi, vagy közjogi vonatkozásban, nincs, mert ebben az ügyben csak két érdekelt van: 1. a kérelmező engedményes, 2. a vármegyei útalap, melynek érdekében a tiszti főügyész járt el. Az a körülmény, hogy a kisgyűlés megtámadott határozatát a főszolgabíró törvénybe ütközőnek és az ő hivatali hatáskörére sérelmesnek tartja, — mint ahogy valóban az is — a főszolgabírót a panaszemelési jog szempontjából, a fenti értelemben vett, ,,érdekelt"-té nem teszi; következésképen a panaszos^ ebben az ügyben magán^ panasz emelésére nem jogosult. De nem jogosult a főszolgabíró az idézett §. 2. pontja szerinti „hatósági panasz" emelésére sem. Mert igaz ugyan, hogy a panasz, tárgyát tekintve, a hatósági panasz fogalma alá esnék, azonban ez a törvényhely kimerítően felsorolja azokat a hatósági személyeket, akik —, s azokat a hatóságokat (fórumokat), amelyeknek intézkedései, határozatai ellen — hatósági panasz beadására jogosultak. Ezek között a hatósági panasz emelésére jogosult hatósági személyek között a főszolgabíró felemlítve nincs. A panaszosnak tehát ebben az ügyben ezen az alapon sincs panaszemelési joga. Ezért a panaszt, annak érdemi elbírálása nélkül vissza kellett utasítani. Megjegyzi azonban — a jövőre nézve leendő miheztartás céljából — a bíróság, hogy a vámvisszatérítési vitás kérdésekben az 1890: I. t.-c. 102. §-a értelmében másodfokon valóban nem a kisgyűlés, hanem a vármegyékben az alispán van hívatva határozni. Ezt a jogszabályt az 1929: XXX. i-cikknek a részben egyedül figyelembe vehető 57, §-a sem módosította, meri a vámvisszatérítési ügyek nem tekinthetők oly értelemben vett „közérdekű" ügyeknek, amelyekben másodfokú hatóságként az addig volt alispán helyett most már a kisgyűlés határoz. Továbbá az 1890: I, t.-c, felhívott 102, §-ának szövege — amely szerint a vámdíjtételek szedése körében (amely fogalomkörbe