Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)
Út- és vámügyek 38. 53 zat ellen irányul a panasz, mely arra van alapítva, hogy a szóban levő sószállítmányok a m. kir. sójövedék raktárainak kezelői, bizományosai és árusai címére érkeztek s a szállítás idején állami javak voltak, amelyek az 1890: I. t.-c. 99. §. 6. pontja alapján útvámmentesek. II. A most felhívott törvényhely szerint az állami javak általában s az azokat szállító fuvarok vámmentesek, ugyanennek a §-nak (2) bekezdése szerint pedig mindezeknek a szállítmányoknak megfelelő hivatalos igazolvánnyal kell bírniuk. A P. vármegye közönsége részére engedélyezett utvámszedési jog gyakorlása tárgyában 80.202/1919. K. M. számú rendelettel kiadott vámengedélyokirat II. része (1) bekezdésének 5. pontja — a fenti törvényhellyel összhangban — kimondja, hogy az állami javak a vámdíjak fizetése alól mentesek, (2) bekezdése pedig azt a rendelkezést tartalmazza, hogy ..mindazoknak a szállítmányoknak, melyek vámmentesek, amennyiben azoknak vámmentes jellege különben megállapítható nem volna, megfelelő hatósági igazolvánnyal kell bírniuk, mellyel a vámmentességi igény beigazoltatik. E jogszabályok értelmében azt kell vizsgálni, hogy a szóban levő szállítmányok az „állami jószág" fogalma alá esnek-e s ha igen, azok vámmentes jellege, hatósági bizonyítvány nélkül is megállapítható-e. Az ugyanis nem vitás, hogy a szállítmányok mellett a vámmentességüket igazoló hatósági igazolványok nem voltak. III. A só a vonatkozó jogszabályok (1868: XI. t.-c. 7. §., 1875: L. t.-c. 9. §., 31.000/1925. P. M, számú rendelet) értelmében állami monopólium tárgya ugyan, azonban csak a behozatal és a szétosztás mozzanataiban. A kereskedők és a fogyasztók részére történő elárúsításkor a só már nem állami jószág; elárúsítási árát a kincstár nem szabja meg, hanem azt az eladó, a helyi kereslettől és kínálattól függően, maga állapíthatja meg. A bíróság által nyilatkozattétel iránt ez ügyben megkeresett m. kir. pénzügyminiszter 143.893/1932.—XI. b) számú átirata szerint a — jelenleg kizárólag külföldről — beszerzett sómennyiséget az államkincstár 6 m. kir. sóhivatal és 6 állandó bizományi raktár, mint a Sóelosztó Bizottság főelo&ztószervei útján hozza forgalomba. A sóhivatalok és állandó bizományi raktárak (főelosztószervek) a rendeletileg megállapított jövedéki ár lefizetése ellenében szolgáltatják ki a náluk jelentkező felek által igényelt sót, melyet a felek akár közvetlenül felhasználhatnak, akár — mint fentebb említtetett — szabad áron eladhatnak. Az előadottakból nyilvánvaló, hogy a só addig, amíg a sóhivatalokho illetve az állandó bizományi raktárakba, az ú. n. főelosztó szervekhez eljut és amíg ott tárol: állami jószág; amint azonban a kincstári készletekből kiszolgáltatásra kerül s a fogyasztóhoz jut vagy kereskedelmi forgalom tárgya lesz: állami jószágnak többé nem tekinthető s a só, mint árú, ebben a mozzanatban már nem vámmentes. IV. Az említett pénzügyminiszteri átirat szerint a só forgalombahozatala nem állandó jellegű „bizományi tartalóksóraktárak" útján is történhetik. A m. kir. sójövedék vezérügynöksége ugyanis, felhatalmazás alapján, egyes vidéki kereskedőknél bizonyos sómennyiséget bizományként helyez el. A kereskedő ezt a sót csupán a jövedéki ár előzetes befizetése után hozhatja forgalomba; addig a só: államkincstári tulajdon, mely a jövedéki ár befi-