Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Vétel. 856. 605 amelynek ellenértékét a felperes e perben az alperesektől követeli, a faügyek kormánybiztosa az 1919. évi december hó 28. napján 549. K. B. szám alatt kelt rendeletével hatósági igénybevétel útján lefoglalta, és egyúttal azonban az alperesek részére ki is utalta, akik ezt a famennyiséget 1920. március hó 4-éig birtokukba is vették. További nem vitás tényként meg van állapítva az is, hogy az alperesek a jelen per tárgyát képező fának az Okáb által megállapított ellenértékét ugyancsak az Országos faügyek kormánybiztosának 1920. március hó 4-én 403/1920. K. B. számú rendelete értelmében igényjogosultakként a felperes jogelődjét, a S. Részvénytársaságot, Sch. és társa céget, végül az E. Vilmos újpesti céget jelölvén meg, bírói letétbe is helyezték. A fenti tényállás szerint tehát a felperes tulajdonát képező faáru hatósági igénybevétel útján jutott az alperesek birtokába. Az 1912. évi LIII. t.-c-ben nyert felhatalmazás alapján a különböző közszükségleti cikkek igénybevétele tárgyában kibocsátott kormányrendeletek egyfelől az igénybevételt szenvedő, másfelöl pedig a juttatott között a hatósági igénybevétel folytán keletkező viszony tartalmát jogilag általában véve akként szabályozzák, hogy az igénybevett közszükségleti cikk tulajdonosa a dolgot a hatóság rendelkezéséhez képest szolgáltatni s a közvetlenül juttatott pedig a térítés fejében járó árat a tulajdonosnak megfizetni tartozik. Az adott esetben a fentieknek megfelelően maga a kormánybiztos is az Okáb által megállapított térítési összeget közvetlenül az igényjogosultak javára rendelte bírói letétbe helyezni; amivel világosan kifejezésre juttatta azt, hogy a szóban levő hatósági igénybevételből folyóan nem a hatóságot és az igénybe vételt szenvedőt, hanem az igénybevétel által érdekelt feleket közvetlenül kívánta jogviszonyban állóknak tekinteni. A most kifejtettek folytán tehát alaptalanul vitatják egyfelől az alperesek azt, hogy a köztük és felperes közt a hatósági igénybevételből folyóan jogviszony nincs és a keresetnek sincs alapja, de másfelől a per eldöntése szempontjából merően közömbös annak a kérdésnek vizsgálata is, hogy a felek közti jogviszony valamely általában ismert magánjogi ügyleti kategória körébe besorozható s közelebbről vételi ügyletnek minősíthető-e. Ily jogi helyzet mellett a fellebbezési bíróság azáltal, hogy a lefoglalás körülményeire felajánlott tanubizonyítást mellőzte, eljárási szabályt nem sértett, mert hiszen a fent kifejtettek szerint a jogviszony a peresfelek között megállapítható. De nem követett el eljárási szabálysértést azzal sem, amikor nem helyezett súlyt arra, hogy a felperes a m. kir. földmívelésügyi miniszterhez 1920. július hó 10-én benyújtott és az iratoknál NB. alatt levő beadvány szerint eredetileg a kir. Kincstár ellen kívánt igényt érvényesíteni és hogy viszont az alperesek csak a Kincstárral szemben vállaltak felelősséget és hogy a letéti ügyekben beadott felfolyamodásaiban a felperes a jogviszony hiányát vitatta, mert a fent kifejtett jogi álláspontra való tekintettel e tények a per elbírálásánál most már közömbösek. III. A faügyek kormánybiztosa az alperesek által megtérítendő térítési árra vonatkozóan 1920. február hó 5-én kelt 354. K. B. és a fentebb már felhívott 1920. március 4-én kelt 403/1920. számú rendeleteiben lényegileg akként intézkedett, hogy amennyiben a felek az Okáb. által megállapítandó térítési árat meg nem felelőnek találnák és e részben maguk közt