Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Államszolgálati ügyek 17—18. 27 hogy a kisegítő szolgák elbocsájtásuk és illetményük jellege tekintetében a díjnokokkal egy tekintet alá esnek. A kisegítő szolgák illetményre támasztott igénye elbírálására tehát a közigazgatási bíróságnak époly kevéssé van hatásköre, mint a díjnoki illetményre támasztott igények elbírálására. Tekintve már most, hogy az 1896. évi XXVI. t.-c. 19. §-a szerint a hatáskör kérdésében kiterjesztő magyarázatnak helye nincs: a m. kir. pénzügyminiszter hatásköri kifogásának e részben is helyet adva, a panaszt az illetményre támasztott igény elbírálására irányuló részében is, vissza kellett utasítani. (1932. okt. 4. — 6841/1930. KJ. — 1422. E. H. — Kod. 1934. évi 1. f. 5.) 18. 7.000/1925, M. E. sz„ r. — E rendelet VII. fejezetében szabályozott eljárásban kell részesíteni az akalmazottat, ha elbocsátása nem az ő magatartásától és elhatározásától függőén történik, hnem mert az állása feleslegessé válik. Kb. A panaszos a sz.-i m. kir. Hadiárvaintézetnél 1928. évi március hó 1-étől 1931. évi november hó 1-éig mint kinevezett napidíjas teljesített szolgálatot, ekkor azonban állásától, egy havi felmondási idő mellett, felmentetett; elbocsátása pedig, az intézeti igazgató 696/1931. számú irata szerint, a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter 139.225/1931. IV. számú rendelet alapján takarékossági okokból történt. A panaszos ezután végkielégítésben részesítése iránt folyamodott; ezt a kérését azonban a nevezett miniszter azzal az indokolással utasította el, hogy miután a panaszos volt napidíjas nem az általános létszámapasztás alapján vonatott végelbánás alá, részére nem jár az 1925. évi 7000. M. E. számú rendelet 90. §-ában megállapított végkielégítés, hanem őt csak az 1897: XXIV. t.-c. 2. §-ának 6. bekezdése szerint egy havi fizetésében lehet részesíteni. Ez ellen a határozat ellen él a panaszos panaszjogorvoslattal s panaszában végkielégítéshez való igényét vitatja, végkielégítését pedig 6 havi fizetésének és két évnegyedre eső lakáspénzének együttes összegében kéri megállapítani. Az 1925. évi 7000. M. E. számú rendeletnek a VII. fejezete részletes újabb szabályait adja annak az eljárásnak, amelyben az állami tisztviselők és egyéb alkalmazottak részesítendők arra az esetre, ha állásukból való elbocsátásuk a 76. pontban megjelölt okokbóí szükségessé válik. Az elbocsátásra vezető okot pedig a kormányrendelet 76. pontja nemcsak a bármilyen törvény vagy kormányrendelet alapján végrehajtandó létszámcsökkentésben, hanem abban is megjelöli, hogy a tisztviselő és egyéb alkalmazott állása „bármily okból feleslegessé válik." Az elbocsátásra vezető ennek az utóbbi oknak bármily tág meghatározását adja is a kormányrendelet, mégis kétségtelen az, hogy ez olyan esetben áll elő, amikor a tényleges szolgálatból való elbocsátást az illető alkalmazott magatartásától és elhatározásától függetlenül, az állás megszüntetésére vezető valamely közérdek kívánja. De kétségtelen az is, hogy ha a tényleges szolgálatból való elbocsátást ilyen, a 76. pontban megjelölt ok tette szükségessé, akkor az illető alkalmazottat csakis a szóbanlévő kormányrendeletben, mint e tekintetben is