Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Rendes bíróság és közig, hatóság hatásköre polgári ügyekben. 155 Egyéb ügyek. 342. kint alkalmazott szakértő, mint nem a magánfélnek a megbízottja, hanem magának a hatóságnak a segédszerve, nyilvánvalóan nem magánjogi, hanem közjogi megbízás teljesítésében jár el. Ehhez képest az említett megbízás teljesítéséből kifolyóan a megbízó hatósággal szemben díjazás iránt támasztott követelése sem magánjogi, hanem közjogi természetű igény. Hb. A hatóság által kirendelt szakértő díja is végeredményben az eljárási költség fogalma alá esik, és így annak megállapítása tekintetébsn az a hatásköri szabály irányadó, hogy a saját eljárásában felmerülő költséget — kifejezett eltérő törvényes rendelkezés hiányában — minden hatóság maga állapítja meg. A jelen esetben a szakértői díj, mint már említve volt, a pénzügyi közigazgatási hatóság által folytatott jövedéki vizsgálat rendén merült fel. Ennélfogva annak megállapítására a már hivatkozott általános hatásköri szabály értelmében ugyancsak a közigazgatási hatóság hivatott. A közjogi jogviszonyból felmerülő vitás ügyekben a rendes bíróságnak csak abban az esetben van hatásköre, ha azt valamely törvényes jogszabály kifejezetten megállapítja. Olyan jogszabály azonban, amely a jövedéki vizsgálat során felmerült szakértői díj megállapítását akár a közigazgatási út teljes kikapcsolásával, akár pedig azt követően, a rendes bíróság hatáskörébe utalná, nemcsak, hogy nincs, de sőt a 600/1927. P. M, sz. rendelet (= KKHÖ.) 14. §-ához fűzött utasítás (60.000/1927. VII. a. P. M. sz. rendelet) egyenesen azt mondja ki, hogy az esetenként felkért, illetőleg kiküldött (meghatalmazott) szakértők díjazását — az egyes esetben — a m. kir. adóhivatal, illetőleg, ha valamely különleges esetben a rendesnél nagyobb díjazás indokolt, a m. kir. pénzügyigazgatóság állapítja meg, míg a m. kir. pénzügyminisztert — a KKHÖ. 14. §-ának 1. bekezdése alapján — az a jog illeti, hogy a szakértők díjazását általános érvényű rendelettel szabályozza. Ezzel szemben igaz, hogy a KKHÖ. 14. §-a és az ahhoz fűzött utasítás a szakértői díjakat az adómegállapításnál szükségessé vált könyvvizsgálatokkal kapcsolatban rendezi, míg a jövedéki vizsgálatra és a jövedéki büntető eljárásra elsősorban a 18.400/1928. P. Ü. M. és az ennek végrehajtása tárgyában kibocsátott 45.400/1928. P. M. sz. rendelet az irányadó. Ámde ezek a most idézett rendeletek a szakértők által igényelhető díjaknak csupán az előlegezése és a (fél általi) megtérítése felől tartalmaznak kifejezett külön rendelkezést (1. 101. §.), s különben — az összegszerűség szempontjából — csak a hatósági tanúkat megillető díjakat szabályozzák. Már pedig a szakértő, mint a hatóság segédszerve, a hatósági tanú fogalma alá rendszerint nem vonható. Egyébiránt a 18.400/1928. P. Ü. M. számú rendelet 83. §-ának 2. bekezdése arra az esetre, ha szemléhez szakértő szükséges, a szakértő alkalmazása és az eljárás tekintetében a Bp. 227—238. §-ainak megfelelő alkalmazását rendeli azzal az eltéréssel, hogy ott, ahol az idézett §-ok vizsgálóbírót említenek, ehelyett — a jövedéki vizsgálat során — vizsgálóbiztost kell érteni. A Bp. 227. §-ának végbekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a szakértők díját szabályrendelettel az igazságügyminiszter állapítja meg.