Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 26. 1932-1933 (Budapest, 1934)

84 Pénzügyi jog. Ezek mellett panaszosnak azt az érvelését, hogy ő a H. H. ismeretleit örököseinek is ügygondnoka volt, az illetékmentességre alapul elfogadni nem lehet, mert az előkészítő iratot nem e minőségben nyújtotta be, amint­hogy azt e minőségben még be se nyújthatta, mert az ismertelen örökösök­kel szemben, csak később, 1927. december 9-én volt meg a perfelvételi tárgyalás. Az 1914: XLIII. t.-c. 79. §. első bekezdésében foglalt intézkedésből pedig kétségtelen, hogy a Pp.-sal szabályozott eljárásban akár a bíróság, akár az árvaszék által kirendelt ügygondnok illetékmentességben akkor ré­szesül, ha azt a fél képviseletére, a Pp. rendelkezése értelmében, hivatal­ból rendelték ki. Panaszos kirendelése nem így történt s a Pp.-ban nincs is intézkedés arra, hogy vagyonjogi perekben a kiskorú peres felek részére ügygondnokot kell kirendelni. A perben a 6. alszám alatti jegyzőkönyvhöz panaszos által 4. alatt csa­tolt 11.517/13/1926. sz. alatti árvaszéki végzésből kitetszőleg B. székesfő­város árvaszéke panaszost a kiskorúak ügygondnokául azért rendelte ki, mert a kiskorúak és gyámjuk közt érdekellentét merült fel. Tehát panaszos ügygondnoki kirendelése az 1877: XX. t.-c. 30. §. a. pontja — s nem a Pp. rendelkezése — alapján történt. Ezek miatt a panaszbeli kérelem teljesítésére alap nincs. (11.147/1930. P. sz. — 1781. E. H. — 1931. jún. 20. — Pod. 1932. 3. füzet 68.) 277. 1914: XLIIL t.-c. 82. §. — Téves alapon kibocsátott fi­zetési meghagyás esetében a másfélszeres illetékfizetési kedvez­mény a helyesbítő határozat kézbesítésével kezdődik. (Kb. 23.700/1930. P- sz. — M. K. L. évf. 30—31. 278. A kényszeregyezségi eljárásokban benyújtandó bead­ványok illetékének megállapításánál a végleges mérleg elkészül­téig az ideiglenes mérlegbe felvett vagvont kell alapul venni. (Kb. 14.434/1910. P. sz. — M. K. L. évf. 50.) Beadványi. illeték. 279. 1920: XXIV, t.-c. 40. §. — Bejelentéstétel arról, hogy a társaság egyéni céggé alakult az 1920: XXIV. t.-c- 40. §-ának 2. pontja szerint esik illeték alá. (Kb, 70/1929. P. sz. — M. K. LI. évf. 24.) 280. 1920: XXXIV. t.-c. 18. §. — Fegyvertartási engedély elvonása tárgyában beadott felülvizsgálati kérelem illetékmen­tes- (Kb. 10.539/1929. P. sz. — M. K. L. évf. 30—31.) 281. 1920: XXXIV. t.-c. 39. §. — Nincs bírság kiszabásának helye, ha a hagyatéki kimutatást — bár hiányosan — de az előírt 90 napon belül beterjesztették. (Kb. 10.924/1930. P. sz. — M K. LI. évf. 24.) 282. 1920: XXXIV. t.-c. 41. §. — A vagyonátruházási illeték

Next

/
Thumbnails
Contents