Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 26. 1932-1933 (Budapest, 1934)

Beadványi illeték. 288—296. Egyéb illetékek. 297. S7 — ha az államkincstár, helyesen állami vagy községi közegek mulasztása miatt nem lehetett az illetéket az elsősorban fizetésre kötelezetten behajtani. Kb. A köztartozásokat általában külön törvények szabályozzák és a köztartozások szempontjából az általános magánjogi szabályokat az 1920. évi XXXIV. t.-c. 5. §-a szerint sem lehet alkalmazni, hanem a felmerülő egyes kérdésekben, ha a két szabály között eltérés mutatkozik, a pénzügyi törvényeket kell alkalmazni. Nem lehet tehát a magánjogi szerződés alapján vállalt kezességre vonatkozó szabályokat a törvényes kötelezettségen alapuló másodsorbani, közszolgáltatás természetű fizetési kötelezettségre sem alkalmazni. Az illetéktörvényekben és szabályokban megállapított másodsorbani fizetési kötelezettség nem önként vállalt szerződési megállapodásból, hanem törvényben vagy szabályban meghatározott sorrend szerinti fizetési kötelezettségből azon az alapon keletkezik, hogy a másodsorban fizetésre kötelezettnek saját ténykedése, pl. kereskedése vagy valamely ügyletkötésben, vagy okirat kiállításában való részvétele szolgáltatja a kincstárnak az illeték kiszabására a jogalapot, s ez a közvetlen ténykedés, ügyletkötésben vagy okirat kiállításban való részvétel az alapja a másodsorbani fizetési kötelezettségnek is. Ebből következik, hogy a másodsorbani fizetési kötelezettség tulaj donképen készfizetői, vagyis egyetemleges kötelezettség, amelytől az egyetemlegesség dacára mégis sorrendi, tehát olyan eltérést engednek meg a pénzügyi törvények, amelyet a magánjogi szabályok az egyetemlegesség keretében egyáltalán nem ismernek. Hogy ez így van, annak egyes pénzügyi törvények és szabályok határozottan kifejezést is adnak. így pl. az 1914. évi XLIII. t.-c. 55. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint azt a felet, aki az illetékkiszabás alapjául szolgált határozat szerint valamely értéket nyert, az illetékért másodsorbani fizetési kötelezettség terheli az esetre, ha az illetéket vagy annak egy részét a fizetésre elsősorban kötelezett féltől behajtani nem lehetett. A másodsorbani fizetésre kötelezett ez alól a kötelezettség alól a törvény kifejezett rendelkezése szerint is csak egy esetben, akkor menthető fel, ha igazolja azt, hogy a neki megítélt értéket nem kapta meg, vagy abból annyihoz sem jutott, amennyi a megállapított költségek után az illetéket fedezné. Nem enged tehát a törvény felmentést a behajtás körüli mulasztás esetére sem. Ugyanilyen szellemű rendelkezést és magyarázatot tartalmaz az 1920. évi XXXIV. t.-c. 22. §-a és az e törvény végrehajtása tárgyában kiadott 1921. évi 40.000. sz. utasítás 10. §-a is, amely kifejezetten is készfizetői kezességről rendelkezik, amire tekintettel a kincstár nem is volna kötve ahhoz, hogy a kezes ellen csak akkor forduljon, ha az elsősorban fizetésre kötelezettel a behajthatatlanság igazolva van, hanem joga volna ahhoz is, hogy az elsősorban fizetésre kötelezett késedelmeskedése esetén is a kezes vagy másodsorban fizetésre kötelezett ellen fordulhasson. Ennek dacára mégis utasítja az állampénztárakat, hogy a fizetési sorrend betartására gondosan ügyejenek. Nyilvánvaló, hogy az illeték kiszabásának alapjául szolgált ténykedésben, ügyletkötésben vagy okirat kiállításában részt-