Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 25. 1931-1932 (Budapest, 1933)

142 Büniciöjog. szorult tehát képviseletre ifj. R. J.-né vádlott sem, aki szintén még a 18-ik életévének betöltése előtt (mint fiatalkorú) kötött házasságot. Ez alapon egyfelől felesleges volt a kir. ítélőtábla ítéletét az ekként önjogúvá vált és a fellebbviteli főtárgyaláson megbízott védő által képviselt fiatalkorú R. J.-né vádlott érdekében, ennek férje előtt is kihirdetni; másfelől abból, hogy a kihirdetés a fiatalkorú vádlott férje előtt szabályellenesen mégis megtörtént, utóbbi a semmisségi panasz használatára jogot nem meríthetett. Helyesen választották meg az alsófokú bíróságok a fiatalkorú vádlottal szemben a megtorló jellegű intézkedést. Tény ugyan, hogy a fiatalkorú bűnös eltévelyedésében döntő szerepe volt az anyós rossz befolyásának, de másfelől az a körülmény, hogy a fiatalkorú — bár a természeti és erkölcsi törvények szerint módja volt hozzá, — nem fejtett ki kellő ellentállást a rossz befolyással szemben, biztos jelét szolgáltatja egyúttal a fiatalkorú rosszra való hajlandóságának is. Az ilyen bűnös hajlamok gyökeres kiirtására és a visszaesés meggátlására pedig a kellő időben alkalmazott rövidebb tartamú fogházbüntetés is hatásos lehet, míg a rendszerint huzamosabb időt igénylő javító-nevelő intézkedésnek az időközben felnőtt korúvá vált fiatalkorú életkorában és életviszonyai között már célja nincs. Az özv. R. A.-né vádlott érdekében a Bp. 385. §. 1. b) pontja alapján érvényesített panaszrészben — az indokokból kitetszően — védő azt teszi kifogás tárgyává, hogy a kir. ítélőtábla tévesen mérlegelte a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként azt, hogy a nevezett vádlott cselekménye a kettős felbujtás folytán voltakép nem egy, hanem két bűncselekmény. A panaszrész ebben az értelemben a büntetés kérdését érintvén, a kir. Kúria azt, mint ilyent, az ugyané vádlott érdekében a II. Bn. 28. §-a alapján érvényesített panaszrész keretébe tartozónak tekintette. Ez a panaszrész azonban így is tárgytalan, tekintve, hogy a kir. Kúria az alábbiak szerint özv. R. A.-né vádlott büntetését új alapon szabta ki. Hivatalból észlelte ugyanis a kir. Kúria, hogy az alsófokú bíróságok tévesen minősítették e vádlott cselekményét a Btk. 285.. §-a második bekezdésének 2. tétele szerint is. A bírói gyakorlat szerint ugyanis a nyereségvágy olyan személyes körülmény, amely csak arra hat ki, akinek tevékenységét a nyereségvágy, mint indító ok befolyásolta. Az tehát ilyen értelemben nem hat ki egyúttal a többi közreműködőre is. Sz. J.-né szülésznőre nézve, aki a magzatelhajtást pénzért és természetbeni ellenszolgáltatásokért végezte, a nyereségvágy, mint lelki indító ok, kétségkívül fennforog. Ellenben özv. R. A.-né vádlottnál, aki a szülésznőt a magzatelhajtásért megjutalmazta, aki tehát csak anyagi áldozatot hozott a cél érdekében, de ténykedéséért önmaga részére semmiféle anyagi előnyt nem várt és nem is várhatott, ugyanez az indító ok fel nem ismerhető. Tévedtek tehát az alsófokú bíróságok, midőn mindezek dacára e vádlott cselekményét is a Btk. 285. §. második bekezdésének 2. tétele szerint minősítették. Minthogy pedig a súlyosabb minősítés a vádlott sérelmével történt, a kir. Kúria az alsófokú bíróságok ítéletének vonatkozó részét hivatalból meg-