Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 25. 1931-1932 (Budapest, 1933)
A bűnvádi eljárás megindításai és a büntetés végrehajtását 135 kizáró okok. (Btk. 105—125. §.) 408—410. A vádlottak terhére ugyanis tényként az van megállapítva, hogy 15 ev körüli gyermeküket 1924. július hó közepe táján a keszthelyi parkban, tehát rendszerint járt helyre kitették oly módon, hogy V. J. vádlott a felesége rábírása folytán a gyermeket a padra leültette és élelemmel ellátva otthagyta. Ezen tényállás alapján a kir. törvényszék a váddal egyezően vádlottat a Btk. 254. §. 1. bekezdése alá eső bűntett miatt ítélte el, mely cselekmény a törvény szerint 1 évig terjedhető börtönnel lévén büntetendő, az a Btk. 106. §. 4. pontja értelmében öt év alatt elévül. Minthogy a vádlottak ellen az 1930. évi június 30.-ig, illetve a másodrendű vádlott ellen 1931. március 14. napjáig bírói intézkedés nem történt, — az elévülés ez ügyben bekövetkezett. Téves a kir. törvényszéknek ezzel szemben elfoglalt az az álláspontja, amely nyilván a közvádló semmiségi panaszának is az indoka, hogy a családi állás elleni bűntettnek a jelen vád tárgyává tett s a kitétellel megvalósított esete tartós jogsértő állapotot előidéző bűncselekmény, melynek elévülése csak a jogsértő állapot megszűnésekor veszi kezdetét. A Btk. 107. §. szerint ugyanis az elévülés a bűncselekmény véghezvitelének napjával veszi kezdetét. A vádlott javára biztosított ezen törvényes kedvezmény feltételei megszorítólag nem magyarázhatók. Már pedig a törvény az elévülést nem a cselekmény által okozott jogsértő állapot megszűnésétől, hanem a cselekmény véghezvitelétől rendeli számítani. A kir. törvényszéknek erre vonatkozó azon indoka, hogy a vádlottak gyermekének családi állása valamely ismeretlen családban még ma is bizonytalan s családi állásának megfosztása még ezidőszerint is tart, még különösen azért is tarthatatlan, mert lehetséges, hogy a szóbanforgó gyermek, akinek sorsa 1924. év óta nyara óta teljesen ismeretlen, időközben s esetleg oly időpontban halt meg, amelytől számítva az elévülési 5 év szintén bekövetkezett. Egyébként is abból a körülményből, hogy a kitett gyermek esetleg még ma is életben van, nem vonható az elévülés tekintetében a vádlottra kedvezőtlen következtetés. Ez oda vezetne, hogy amíg pl. a Btk. 287. §-ának 3. bekezdése alá eső kitételnek azon esetében, ha a kitétel által a kitett személy halála okoztatott, a kir. törvényszék álláspontja szerint is az elévülés a halál bekövetkeztétől volna számítandó, addig a Btk. 254. §-a alá eső sokkal enyhébb beszámítás alá eső s ugyancsak kitétellel megvalósított cselekmény elévülése nem kezdődhetnék meg mindaddig, amíg a kitett gyermek eredeti családi állásától bár megfosztva, de életben van. A Btk. az elévülés kezdőpontjának számítását nem fűzi ilyen esetlegességekhez, bizonytalan, vitatható körülményekhez, hanem teljes határozottsággal jelenti ki, hogy az elévülés a cselekmény véghezvitelétől számítandó. Ez a mozzanat minden cselekménynél kétséget kizáró módon állapítható meg s jelen bűncselekménynél akkor következett be, amidőn elsőrendű vádlott süketnéma és gyengeelméjü gyermekét a k.-i park padján hagvta. Mi ndezekre tekintettel helyes a kir. ítélőtáblának az elévülés kérdésében elfoglalt álláspontja s ennek folytán a közvádló semmisségi panaszát a
