Isaák Gyula - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla (szerk.): Grill-féle döntvénytár 24. 1930-1931 (Budapest, 1932)
A becsület védelme. 161 látott tényvázlat, amely szerint X. X. elmondotta II. r. vádlott előtt, hogy az ítélet kihirdetése után bejelentett fellebbezésére a tárgyaló bíró azt a megjegyzést tette, hogy: „majd adok én magának fellebbezni, egy szót se szóljon"; aminek alapján X. X. dr. L. L. ügyvédet megbízta a fellebbezés beadásával. De támogatja X. X.-nek a főtárgyaláson tett az a vallomása is, hogy ő tényleg elmondta dr. L. L.-nek, hogy a fellebbezésének bejelentése után az idézett szavakat intézték hozzá, csak arra nem tud visszaemlékezni, hogy azokat az ítéletet kihirdető bíró mondta-e; ez a vádlott a főtárgyaláson vallomást tett a tekintetben is, hogy megbízta vádlottársát, hogy ha lehet, fellebbezze meg az ítéletet. E megállapított tények mellett kétségtelen az, hogy dr. L. L. ügyvéd a kérdéses fellebbezésbe csak az ügyfele által előadott tényeket vette bele; ezért ténykedése az Ü. R. 62. §-ának védelme alatt áll, a fellebbezés megszerkesztése miatt büntetőjogi felelősséggel nem tartozik, mert semmi oly tény sem állapíttatott meg, amelyből következtethető volna, hogy ez a vádlott tudta azt, hogy az ügyfele által bemondott adatok valótlanok és ezért őt rosszhiszeműség terhelné. A vádlott rosszhiszeműségére nem lehet következtetni abból sem, hogy dr. L. L. a fellebbezés beadása előtt nem tájékozódott az X. X. bemondásának valódisága iránt, mert a vádlott Z.-n lakott, a fellebbezett ítéletet hozó bíróság székhelye pedig S.-en van, a fellebbezési indokok beadásának rövid határidejére tekintettel tehát nem is volt módja a vádlottnak ebben az irányban kellően tájékozódni, illetve az nehézségekbe ütközött. Dr. L. L. vádlott cselekménye tehát bűncselekmény tényálladékát nem valósítja meg és ezért tévedtek az alsófokú bíróságok, mikor őt a rágalmazás vétségében bűnösnek mondották ki, miért is nevezett vádlottat a vád alól a felsorolt törvényszakaszok értelmében fel kellett menteni. (B. I. 684/1931. — 1931. VI. 30.) 418. Bv. 17. §. A Bv. 17. §-ának alkalmazása teljesen független attól, hogy a vádlott bizonyítani kívánja-e állításainak valóságát, vagy sem. K. A kir. Kúria megítélése szerint is a vádlott az inkriminált nyilatkozatot — amint arra a kir. törvényszék helyesen mutat reá — az üggyel összefüggésben, az ügyfél (saját maga) érdekében szükségszerűen használta. E vonatkozásban téves a kir. ítélőtáblának az az álláspontja, hogy a vádlott nyilatkozata a Bv. 17. §-ában meghatározott védelemben azért nem részesülhetne, mert a vádlott a valóságot nem akarta bizonyítani. Ugyanis a Bv. 17. §-ában meghatározott, büntethetőséget kizáró ok teljesen független a valóság bizonyításának kérdésétől, mert a törvény a Bv. 17. §-ában meghatározott mentességet a szabad védekezés elvének biztosítása végett létesítvén, ha e törvényhelyben meghatározott egyéb feltételek megvannak, a mentesség megilleti a vádlottat, tekintet nélkül arra, hogy a valóság bizonyítása kérdésében milyen nyilatkozatot tesz. A Bv. 17. §-ának második bekezdéséve' összefüggésben csak azt kell a bíróságnak vizsgálni, hogy az üggyel összefüggésben az ügyfél érdekében volt-e szükség az inkriminált nyilatkozatra. Különben is, ha a vádlott bizonyítja a valóságot, a Bv. 16. §-ában meghatározott büntethetőséget kizáró ok létesül. (B. II. 7410/1930. — 1931. III. 23.) Döntvénytár. 193!. H
