Isaák Gyula - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla (szerk.): Grill-féle döntvénytár 24. 1930-1931 (Budapest, 1932)

A becsület védelme. 157 iása nem volt szerencsés üzleti vállalkozás, de maga a sajtóközlemény még csak célzást sem foglal magában arra, hogy e részben a sértettet valami olyan tudatos cselekvőség, vagy mulasztás terheli, amely felelősségrevonásának oka vagy alapja lehetne. A vádlott terhére megállapított tényállítások tehát, a m. kir. Kúria megismerése szerint, nem minősíthetők rágalmazóknak. Ellenben kétségtelen az, hogy a vádlott bírálatában túlment azon a határon, amelyet, még a legnagyobb szenvedélyességgel vívott politikai küzdelmekben is, be kell tartani. A bírálat ugyanis csak addig a határig jogos, amíg valakinek a büntetőtörvény által védett valamely érdekét nem sérti, ezért közéleti szerepléssel járó bírálat szabadsága, sőt annak a közérdek szempontjából megengedhető, élesebb hangja nem jelenti egyszersmind azt, hogy az ilyen bírálat büntető megtorlás nélkül gyakorolható. Vádlott cikkében, a sértett által miniszteri minőségében kifejtett tevékenységet, mint „zöldségeket" jellemezte, a sértettnek közérdekből a külföldön tett utazásait „csavargás'-nak bélyegezte meg, és a sértett kulturális alkotásait „esztelen pazarlásnak" minősítette, vagyis a sértettel szemben annak miniszteri hivatására vonatkozóan, sajtó útján lealacsonyító és megszégyenítő kifejezéseket használt, így a sértettet becsületében mindenesetre megtámadta és annak társadalmi értékét csökkenteni igyekezett, tehát kétségtelenül becsületsértés vétségét követte el. Éppen ezért nem tévedett a másodfokon eljárt kir. ítélőtábla akkor, midőn a vádlott bűnösségét megállapította, ellenben tévesen alkalmazta az anyagi törvény rendelkezéseit abban a kérdésben, hogy a vádlott cselekményét a büntető törvénynek milyen rendelkezése szerint kell minősíteni. Ilyen körülmények között a m. kir. Kúria a semmiségi panaszoknak a bűnösség kérdésében használt részét, mint alaptalant, a Bpn. 36. §-ához képest elutasította, viszont a minősítés kérdésében helytállónak felismert semmisségi panasz alapján, mindkét alsóbíróság ítéletét a Bp. 385. §. 1. b) pontjában jelzett okból megsemmisítette és a vádlott terhére megállapított cselekményt a jelen ítélet rendelkező részében meghatározott becsületsértés vétségének minősítette, amelynek üldözhetéséhez szükséges magánindítványt egyébként a sértett kellő időben elő is terjesztette. A büntetés kiszabásánál súlyosító gyanánt vette számba a m. kir. Kúria a sértett magas hivatali állását, és azt, hogy a vádlott politikai múltjánál és egyéniségének ebből folyó jelentőségénél fogva, az általa használt sértő kitételek súlyban és nyomatékban mindenesetre jelentékenyek. Ezzel szemben enyhítőnek tekintette azt, hogy vádlott a veszélyeztetettnek vélt gazdaérdekek megvédése szempontjából önzetlenül szállott harcba és a politikai harcok és küzdelmek szenvedélyében ragadtatta el magát a vádbeli kifejezések használatára, végül enyhítőnek tekintette a vádlott büntetlen előéletét, amely az ő magasabb korára és érdemes közéleti múltjára figyelemmel, becsületes munkában eltöltött hosszú életet jelent. Az ekként túlnyomóaknak felismert enyhítő körülményekre figyelemmel, indokoltnak látta a m. kir. Kúria, a Btk. 92. §-ának alkalmazását. Az e szakasz keretében kiszabandó büntetés mértékének meghatározásánál figyelembe vette azt is, hogy az erkölcsi vagyoni bizonyítvány kiállítása