Isaák Gyula - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla (szerk.): Grill-féle döntvénytár 24. 1930-1931 (Budapest, 1932)

136 Büntetőjog. talán; hanem azon, hogy az a szerzési mód volt-e ilyen, amellyel a tettes a vagyoni hasznot erőszakos úton vagy fenyegetéssel elérni kívánta. Ebből a szempontból nézve a vádlott cselekményét, a kir. Kúria úgy találta, hogy a kir. ítélőtábla tévedett, amikor megállapította, hogy vádlott, a haszonbérbeadót megillető törvényes zálogjogot megengedett módon gyakorolta. Vonatkozó jogszabályaink szerint ugyanis a törvényes zálogjog a ha szonbérbeadót csak arra jogosítja fel közvetlenül, hogy megtilthatja a törvényes zálogjoggal terhelt ingóknak a bérlemény területéről való elvitelét h>i ez gazdaságilag indokolatlan és a haszonbérbeadó kijátszását célozza: sőt szükség esetén önhatalommal meg is akadályozhatja ugyanazoknak tilalma ellenére megkísérelt elszállítását. Egyébként azonban a haszonbérbeadó csak a bíróság igénybevételével gyakorolhatja ezt a jogát, még pedig azon szabályok szerint, amelyeket a végrehajtási törvény a készpénzkövetelés biztosítása és kielégítése céljából ingóságokra vezetendő végrehajtásra nézve, általában, és illetőleg a haszonbérköveteléssel kapcsolatban ugyanebben a vonatkozásban, a 225., 230., 112. és 119. §-okban különösképan is előír. De jogszabályaink szerint a haszonbérbeadó még e jogait sem gyakorolhatja akkor, ha a bérleményen maradt ingók az ő bérkövetelésének fedezésére nyilván elegendők, vagy ha az ő haszonbérkövetelése egyéb módon biztosítva van. E szabályok szerint tehát a vádlott — tekintve, hogy egy évi bérkövetelése a haszonbérlője által e célra kezeihez letett 1000 P. óvadékkal csak felerészben volt fedezve, — a még fedezetlen és csak jövőben lejárandó bérrészletek erejéig gyakorolhatta ugyan visszatartási jogát a haszonbérlőnek a bérlemény területén levő és a törvény értelmében végrehajtás alá vonható ingóságaira; azonban ugyanezeket a még csak lejárandó bérkövetelésének biztosítása céljából a végrehajtási törvény 230. §-ának első bekezdése értelmében átszállítás útján egyáltalában, tehát még a bíróság közbenjöttével sem vehette birtokába. Vádlott azonban az irányadó tényállás szerint a kezén levő óvadék dacára, még a bérleti viszony megszűntetése előtt a vádbeli ingókat a bíróság közbenjötte nélkül a bérlemény területéről önhatalmúlag a saját lakására szállíttatta; tette pedig ezt akként, hogy a bérleményen az ott találandó ingóságok elvitelének szándékával negyedmagával megjelent és az elszállítás ellen tiltakozó, azt megakadályozni akaró sértettet, a haszonbérlőjének állandó alkalmazottját durva szidalmak között ismételten félretaszította és ezzel az erőszakkal az ingókat hatalmába kerítve, azokat onnan magával vitte. Vádlott ezzel az eljárásával nemcsak az őt törvényileg megillető zálogjog érvényesítésének határát lépte túl, hanem az önbíráskodásnak olyan merőben jogtalan módját valósította meg, mely a Btk. 350. §-ába ütköző zsarolás vétségének tényálladékát feltétlenül kimeríti. (B. II. 7180/1930. — 1931. VI. 17.)