Isaák Gyula - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla (szerk.): Grill-féle döntvénytár 24. 1930-1931 (Budapest, 1932)
A testi sértés. (Btk. 301—313. §.) 133 lott által vezetett gépkocsi. Vádlott a gépkocsit az úttest közepén álldogáló sértett előtt körülbelül 134 méternyire megállította, hogy azt el ne gázolja. Sértett ennek dacára megzavarodott, egyszer jobbra, majd balra ugrott A vádlott ekkor gépkocsijával újból megindult, sértett pedig hol az egyik, hol a másik oldalon igyekezett a gépkocsit megörülni. Eközben vádlott a lassan haladó gépkocsi jobb oldalával a sértettet érintette, amitől sértett elvágódott és eközben 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A kir. ítélőtábla a vádlottat a vád alól azért mentette fel, mivel — szerinte — a megállapított tényállásból nyilvánvaló, hogy bizonytalan és tétovázó magatartásával a sértett teremtett olyan helyzetet, amelyet a vádlott a leggondosabb körültekintéssel sem láthatott előre, mert nem gondolhatta a vádlott, hogy az újból meginduló sértett hirtelen vissza fog fordulni az úttesten és éppen abba az irányba kerül, melyben őt a vádlott mellőzni akarta. A kir. ítélőtáblának ez az érvelése nem helytálló. Most, amikor különben is megnövekedett forgalom, valamint a gépjármüvek gyorsasága miatt a gyalogosok részéről különösebb figyelem és ügyesség, higgadtság és körültekintés kívántatik ahhoz, hogy azok valamely forgalmas úttesten baj nélkül haladhassanak át; a köztapasztalat szerint gyakran megtörténik, hogy a kevésbbé fegyelmezett, esetleg gyengébb idegzetű, ijedősebb járó-kelők ilyenkor, a gépkocsi közeledtére zavarba jönnek, elvesztik tájékozási képességüket és emiatt úgy viselkednek, ami reájuk veszélyt jelent, a gépkocsivezetőnek pedig lélekjelenlétét és ügyességét kétségtelenül próbára teszi. Ez azonban ma már köztapasztalati tény és erre, mint az emberi természetből eredő köztapasztalati tényre, a gépkocsi vezetőjének gondolnia kell és pedig annál inkább, mert tőle, mint veszélyes jármű hivatásos irányítójától, a törvény fokozottabb gondosságot kíván. Ezért attól, aki gépkocsit vezet, feltétlenül megkívántatik, hogy különösen nagyforgalmú útvonalon, amilyen az Üllői-út is, az úttesten áthaladó gyalogjárókra megfeszített figyelemmel és fokozottabb körültekintéssel ügyeljen különösen akkor, ha észreveszi, hogy ez a járókelő megijedt, megzavarodott. Már pedig vádlottnak kellő figyelem mellett észre kellett vennie azt, hogy a sértett az úttest közepén — tartva az elgázolástól — megzavarodott, hol jobbra, hol balra ugrott. Ezért neki a megállított gépkocsiját csak akkor lehetett volna újból megindítania, amikor sértett a gépkocsiját már elkerülte. Ezzel szemben a vádlott a már megállított gépkocsiját előbb megindította, ezzel a szemmelláthatólag megzavarodott sértettet még nagyobb zavarba hozta. Ez volt aztán az oka annak, hogy a gépkocsi a sértettet elütötte. Minthogy pedig a már előadottak szerint a vádlottnak kellő körültekintés mellett előre kellett volna látni azt, hogy a megzavarodott sértett nem lesz képes a haladó gépkocsit kikerülni; vádlott azonban ezt a kézenfekvő lehetőséget figyelmen kívül hagyva, a gépkocsit tovább is mozgásban tartá, kétségtelen, hogy a vádlott gondatlanul járt el, amely gondatlansága a beállott eredménnyel, a testi sérüléssel okozati összefüggésben áll. (B. II. 7292/1930. — 1931. IV. 14.)
