Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 22. 1928-1929 (Budapest, 1930)

Közigazgatási hatáskör. Gyámsági ügyek, 336. 145 által helyesen hivatkozott általános hatásköri jogszabályból, hogy a hatósági megbízás alapján kifejtett tevékenység ellenértékét kifejezett eltérő jogszabály hiányában az a hatóság jogosult megállapítani, amely hatóságtól a kirendelés eredt. Végül a közigazgatási hatóság hatáskörére látszik utalni a gyámtörvény egész hatásköri rendszere. Ez utóbbi ugyanis azokat az eseteket, amelyek — mint pl. a gyámtörvény 73. §-ában szabályozott kártérítési felelősség kérdése — a közigazgatási hatóság kikapcsolásával közvetlenül a rendes bíróság elbírálására tartoznak, mint a bíróság hatáskörébe utalt ilyen eseteket kifejezetten kiemeli. Mind az 1869 : IV. t.-c. 1. §-ából, mind pedig a gyámtörvény 140. §-ából és általában az utóbb említett törvény egész hatásköri rendszeréből következik, hogy azokban az esetekben, amelyek a gyámhatóság elbírálása alá tartoznak, a gyámhatóság határozata által jogaiban sértett fél rendszerint csak a közigazgatási fellebbvitel (Gyt. 212. §.) jogsegélyéhez fordulhat. Jogérvényes gyámhatósági határozatokkal szemben ellenben — amint ezt a gyámtörvény 191. §-ának végbekezdése kifejezetten is kimondja — bírói úton csak a gyámtörvényben megjelölt esetekben lehet orvoslást keresni. (Gyt. 12., 22., 130., 135. Olyan tartalmú jogszabályt azonban, amely a gyámnak és gondnoknak jogot adna ahhoz, hoogy a saját hivatása körébe vágó gyámi és gondnoki teendők díj cl Zcl Scl tárgyában hozott gyámhatósági határozat ellen a Gyt. 140. §-ában egyedül megengedett közigazgatási felebbvitel útjának kimerítése után orvoslás végett a rendes bírósághoz fordulhatna, a gyámtörvény nem tartalmaz. A Gyt. 130. §-a második bekezdése, amely ugyané törvény 191. §-a utolsó bekezdésének megfelelő törvényi rendelkezések közül a jelen esetben egyedül jöhet figyelembe, módot nyújt arra, hogy a számadó, ha a jogerőre emelkedett felsőbb gyámhatósági határozatokat is magára sérelmesnek tartaná, a számadás el nem fogadott tételei tekintetében a törvény rendes útján kereshessen orvoslást. Ez a törvényi rendelkezés is azonban csak arra az esetre biztosít a számadónak ilyen jogot, ha őt a számadás egyes el nem fogadott tételei alapján pénz fizetésére kötelezték. Ezúttal azonban a gondnok nem amiatt lép fel, mert őt a számadás egyes tételei alapján a saját személyében pénz fizetésére kötelezték, sőt éppen ellenkezőleg arról van szó, hogy a gondnok részére állapítottak meg ügyvédi szolgálatai fejében a gondnokoltak vagyonából megtérítendő díjazást, amelynek a gondnok csupán az összegszerűségét kifogásolja. Ez az eset pedig nem vonható a 130. §-a második bekezdésében szabályozott tételhez. Minthogy ezek szerint a gyámtörvénynek sem a 130., sem egyéb szakaszában nincsen olyan kivételes rendelkezés, amely a közigazgatási úton immár jogerősen eldöntött szóbanlevő kérdésnek bírói útra terelhetését megengedné, ennélfogva a jelen ügyDöntvénytár 1929. ir>