Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)
34 Közigazgatási jog. X. és a IX. fizetési osztályba tartoznak. A panaszos illetményeinek megállapításánál tehát ez az irányadó. Az a körülmény, hogy a panaszos illetményeit a községi szabályrendelet, az iratok közt levő pályázati hirdetményből kitetszőleg, ettől eltérőleg, kedvezőbb módon állapítja meg olykép, hogy a számvevő a X. fizetési osztály 2, fokozatába van beosztva és három évenként egy-egy fokozattal, tehát 15 évi várakozási idő után a VIII. fizetési osztály 2. fokozatáig előlép, figyelembe nem vehető, mivel a szabályrendeletnek eme intézkedése, a kormányhatócági rendelet folytán érvényét veszítette. A panaszor részére tehát, minthogy a 62.000/1926. B. M. számú rendelet hatálya előtt a X. fizetési osztály 2. fokozatába tartozott, s mint ilyen a 141.000/1924. B. M., illetve az 5003'1924. M. E. számú rendelet alapján havi 1,530.000 korona fizetést és a 113.600'1925. B. M. számú rendelet szerint ennek 15 százalékát kitevő 229.000 korona úgynevezett genfi pótlékot, vagyis összesen 1 759.000 korona illetményt élvezett, amely összeg nagyobb, mint a 62.000; 1926. B. M. számú rendelet alapján A) csoportbeli XI. fizetési osztály 2. fokozata szerint járó 1,650.000 korona illetmény, amely osztályba és fokozatba az általa bstöltött állás tartozik: az idézett rendelet 9. pontjának (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekre figyelemmel, helyesen utalványozta az alispán átmenetileg a B) csoportbeli X. fizetési osztály 2. fokozata után az idézett rendelethez csatolt 1. kimutatás alapján megállapított illetményeket. Ellenb2n arra, hogy a panaszos a X. fizetési osztály 2. fokozatára nézve az A) csoportban járó illetményeket élvezhesse, a fent kifejtettek alapján kellő törvényes alap nincs. (1927. évi jun. hó 28, — 1/1927. — K. sz.) 14, Községi alkalmazottnak fizetési osztályokba és fizetési fokozatokba sorozásánál, illetőleg előlépésénél nem számítható be sem a katonai szolgálati idő, sem pedig a katonai szolgálatot megelőző községi szolgálat. (1928 ápr. 17. 1587 927. K.) 15, 62,000 1926. B. M. sz. rendelet. A községi jegyzői szolgálati időnek az illetmény szempontjából való megállapításában a megelőző segédjegyzűi szolgálat idejéből akkor is csak a hat évet meghaladó idő számítható be, ha az illető, mint segéd jegyző önálló jegyzői hatáskörben működött. (Kb. 1927 jun. 28. 329 927. Pkjí. 94.) 16, Rendszeresített községi Írnoki állásban történt állandó alkalmazást az illetmények megállapítása szempontjából akkor is figyelembe kell venni, ha az írnoki tennivalókat végző és az irnokí illetményt élvező alkalmazott szabályszerűen helyettesítve nem volt. (1927. okt. 11. 9899 926. K.) 16 h< A községben szolgált dijnok szolgálati idejét a községi irnok^ szolgálatba be kell számítani. Kb. Habár a 62.000. B. M. számú körrendelet kifejezetten nem intézkedik, hogy a községi írnokok illetményeinek megállapításánál a dijnoki szolgálat