Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)
Általános forgalmi adó. S7 ségárak alapján adódó végösszeg vétetett a panaszost, mint megbízót megillető, előre kikötött eladási árnak és ebből vonattak le, mint a panaszost ez eladással kapcsolatban terhelő kiadások, a bizományi dij és a panaszos helyett a bizományos által kifizetett egyéb költségek. Minthogy pedig az 1921. évi XXXIX. t.-cikk 31. §-ának rendelkezéseiből kitünőleg áruszállításoknál az általános forgalmi adó alapja a szállított áruk ellenértéke fejében teljesített fizetések összege; fizetésnek vévén az elszámolás utján eszközölt kiegyenlítést is: és minthogy továbbá az említett törvénycikk 33. §-ának rendelkezései szerint az árueladással kapcsolatos és az áru eladóját terhelő kiadások az adóalapból le nem vonhatók: a kincstár az eladási árból levonásba hozott összegek után, jogosan követeli a panaszostól a forgalmi adót. (1927. máj. 13. — 11041/1926. P. sz.) 137. 1921: XXXIX. í -c, 29. §. Ha az alkalmi egyesülés egyik lagja a megállapodásban megjelöU árukat beszerzi s azokat az egyes társtagok között szétosztja, közte és a társtagok között nem történik ingó dolgc ..nak visszterhes átruházása. (Kb. 1927. márc. 31. 21255927. Pkjí. IX. 10.) 138. 1921: XXXIX. t.-c. 29. §. Nem tekinthető külföldi cég belföldi képviselőjének az, aki a külföldi cég részére csupán a pénzbeszedési, számlaküldési, nyilvántartási és szorgalmazási teendőket látja el. (Kb. 1927. jun. 24. 4205 927. Pkjt. IX. 5.) 139. Hitközség részéről bevétel elérése céljából ismétlődően, pénzbeli ellenérték fejében ingó dolgoknak átruházása és híveinek szolgálatok teljesítése (pászkát süt vagy árusít, metszést végeztet, széket bocsát rendelkezésre) forgalmíadó köteles. Kb. A nem vitás tényállás szerint a panaszos hitközség bevétel elérése céljából ismétlődően, pénzbeli ellenérték fejében ingó dolgokat ruház át és híveinek z::r '^álatokat teljesít (pászkát süt vagy árusít, metszést végeztet, széket bocsát rendelkezésre), tehát olyan bevétel elérésére irányuló kereseti tevékenységet lejt ki, amely az 1921. évi XXXIX. t.-c. 29. és 30. §-ai, valamint a 130.000,1921. P. M. sz. végrehajtási utasítás 3. és 8. §-ai értelmében általános forgalmiadó alá esik, tekintet nélkül arra, hogy ebből van-e minden esetben haszon avagy nincs és hogy az elért nyereség minő célra fordíttatik. Az Utasítás 13. §-a szerint pedig a közcélú intézmények bevételei ugyan általában nem esnek általános forgalmiadó alá, de ezek is tartoznak forgalmiadót fizetni, ha bevétel elérésére irányuló és ellenérték fejében történő áruszállításban, avagy szolgálatteljesítésben nyilvánuló, állandó, tehát kereseti jellegű tevékenységet fejtenek ki és pedig ilynemű bevételeik után. (23567/926. P.) 140. 1921: XXXIX. t.-c. 29. és 30. §. Állatok rituális vágásából származó bevétel általános forgalmi adó alá esik. (Kb. 1926. okt. 22. 21444/925. P. Pkjt. VIII. 129.)