Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 20. 1926-1927 (Budapest, 1927)

62ö Polgári perrendtartás lió korona kölcsönt vett fel s azt felek nem is vitatják, hogy ezen kölcsönügyletből származható perek tekintetében az okirat utolsó 11. pontja szerint az eljárt elsőbiróság hatáskörét és illetékességét kötötték ki. A hivatkozott okirat 3. pontja szerint alperes a kölcsön bizto­sítására adta a peresitett váltókat azzal, hogy azok csak az esetben érvényesíthetők, ha alperes szerződési kötelezettségének meg nem felelne. Már magának a hatásköri és illetékességi kikötés alaki elhe­lyezéséből, hogy t. i. alperes az okirat utolsó pontjában vetette alá magát per, esetére az eljárt elsőbiróság hatáskörének és illetékes­ségének, s abból, hogy ezen kikötés alól a váltópert ki nem veszi, továbbá, hogy a váltói közvetlen jogviszonyban ugyanazon felek vannak, mint az alapügyletben s a tartalma a jogviszonynak ugyanaz, mert hiszen a váltók csak az alapköztörvényi ügylet na­gyobb biztositása végett adattak felperesnek, azt a következtetést vonta le a kir. törvényszék, hogy a hivatkozott kikötések az ugyan­azon köztörvényi jogviszonyt fedő s erősitő váltókra is vonat­koznak. Erre a meggyőződésre jutott a kir. törvényszék annál is in­kább, mert a felperes váltókat kétségtelenül kötelmi igényének na­gyobb biztositása és megerősitése végett kivánt az alperestől, ha tehát felperes ezt a felek akarattalálkozása folytán elérte, ezen célzatukkal ellentétben állana az, ha a felperes nagyobb joghoz jutván, vele együtt már meglevő kikötött jogától elesnék. Minthogy tehát hatásköri kikötés és illetékességi alávetések­nek váltóperekben is helye van, s nem szükséges az, hogy közvet­len jogviszonyban álló felek között ezek magukban a váltóokirat­ban rögzittessenek meg, minthogy a fenti kikötések a G) alatti ok­iratban a peresitett váltókra is vonatkoznak, a G) alatti okirat alaki- és tertalmi tekintetben a Pp. 1. 2. a) pont, 45. illetve a Pp. 317. rendelkezéseinek megfelel és a peresitett váltó tartalma szerint közvetlen jogviszonyban azon jelen perbeli felek állanak, kik között az alapügylet létesült, megállapította a kir. törvény­szék, hogy felperes a Pp. szabályainak megfelelően jogosan vette igénybe az elsőbiróság hatáskörét és illetékességét és hogy alperes­nek emiatt emelt kifogása alptalan. (1926. jun. 8. Pt. 5357. sz.) 919. Pp. 8., §. 6. §. 4. p. Zálogjog törlése iránti per tárgya értékének meghatározásánál a bekebelezett koronákat aranykoronáknak kell tekinteni. (K. 1925. jun. 12. P. I. 685. sz. Pdt. XI. 53.) 920. Pp. 27. §. Csekély követelés is elegendő a vagyon fekvése szerint igazodó birói illetékesség megállapítására.

Next

/
Thumbnails
Contents