Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 20. 1926-1927 (Budapest, 1927)

Vasúti árufuvarozás 603 s ezért az alperes vasút közegei a tüz elfojtására célravezetőbbnek gondolhatták a vonatról lekapcsolt kocsival a szállitmányt a füst észlelésének helyétől 8—10 kilométernyire, tehát nem nagy távolságban levő és vizzel, valamint oltásra alkalmas eszközökkel felszerelt állomásra bevinni, mint a helyszinen viz és megfelelő eszközök hiánya folytán eredménnyel alig biztató oltási kisérletet tenni Az a körülmény, hogy a legközeleboi őrháznál, amely a peres felek perbeli egyező előadása szerint 2—3 kilométernyi távolságban lehetett a füst észlelésének szinhelyétől, nem kisérelték meg az alperes közegei a butorkocsi feltörését és a tüz elfojtását, szintén nem alkalmas a kir. Kúria meggyőződése szerint az alperes vétkességének megállapítására, mert az őrháznak a tűzoltásra vonatkozó felszerelése kétségtelenül lényegesen hiányosabb lévén az állomásnál, nem vétettek az alperesi alkalmazottak a köteles gondosság szabályai ellen azzal, hogy nem álltak meg a legközelebbi őrháznál, hanem ehelyett a lekapcsolt kocsit a közeli állomásra akarták bevinni. Amikor az alperes közegei az oltásnak a nyilt pályán való megkisérlése helyett a szállítmánynak az állomásra történt bevitelét választották, csupán vékony füstréteget láttak a zárt butorkocsi bádogfedele alól kijönni s az akkor még elzárt kocsi belsejében lappangó tüzet nem éleszthette az állomásra történt bevitellel előállt léghuzam, a butorkocsinak az irányadó tényállás szerint az állomásnál levő útátjáró eléréséig bekövetkezett lángbaborulását tehát nem a bevitellel járó léghuzam okozta: nem állhat meg tehát a felperesnek az az érvelése, hogy alperesnek vétkessége megállapítandó már csak azért is, mert közegei nemcsak hogy nem igyekeztek a tüzet kellő helyen és időben eloltani, hanem azt a szállítmánynak az állomásra való bevitelével egyenesen ők maguk élesztették. Hogy pedig az állomásra bevitt butorkocsi a benne lappangó tűznek elharapódzása folytán az állomás előtti útátjárónál már lángba borult és azt az elpusztulástól a megfelelő vízmennyiséget tartalmazó szerkocsival kivonult állomási személyzet és a szintén kivonult községi tűzoltók nem tudták megmenteni, hogy tehát az alperes közegei által választott és foganatosított mentési mód, illetőleg eljárás végeredményben nem vezetett sikerre, az alperes vétkességének megállapítására nem alkalmas, mert az alperesi alkalmazottak azt a sikertelenséget előre nem láthatták, sőt intézkedéseik megtételekor még hihették azt, hogy eljárásuk célravezető és sikeres lesz. A kár elhárítása tekintetében sem terheli tehát az alperest az a. vétkesség, amely kizárná azt, hogy az alperes igénybe vehesse a V. Ü. Sz. 86. §-ának 1. pontja értelmében a kártérítési kötelezettség alóli mentességét. (1925. márc 6. P. VII. 309/1924. sz )