Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 20. 1926-1927 (Budapest, 1927)

58 Pénzügyi jog merülő összes kiadások és a szövetkezet nyers tejet adván el, for­galmi adó alá csak a F. L. további eladása kerül, ami után F. L. Budapesten az adót le is rója. A panaszhoz becsatolt 1923. ápr. 25-én kelt szerződés, amely egy évre köttetett, ezzel szemben akként ren­delkezik, hogy a szövetkezet az előállított vajat és túrót adja el a Budapesten fizetendő napi áron, levonás nélkül. Az ezt meghosszab­bító és az 1924. április 16-án megtartott vizsgálat után kiállított 1924. május 1-én kelt ujabb szerződés már az ár meghatározásánál a tejnek Budapesten fizetendő napi árát állapitja meg és első pont­jában a tejet veszi meg és ezt a vevő által felfogadott és fizetett munkásokkal dolgoztatja fel és az igy előállitott vaj és turó heten­ként szállíttatik fel stb. — de amennyiben ezen szerződés a pénzügy­igazgatóság határozatában még adó alá vont 1924. április 5. és 15. közti bevételre kihatással is volna; lényegileg más szövegezésben de ugyanazt tartamazza, mint az előző szerződés és az 1924. április 16-án felvett jegyzőkönyvből kiderült való tényállás szerint, a szö­vetkezet vajat ad el, vajárat számol el, tehát nem tejárat és munkás­béreket stb. és a melléktermékeket (iró és turó) maga a szövetkezet értékesiti. Az 1921:XXXIX. t.-c. 29. §-nak bekezdése különlegesen intéz­kedik. A forgalmi adó alóli mentességnek azonban több előfeltétele van. Nem elég a mentességhez az, hogy üzletköre a tagjai saját termeivényeinek feldolgozás nélkül való értékesítésen kivül semmi másra ki ne terjedjen. Ha tehát a szövetkezet üzemet létesit, gyári berendezése van, ahol az összegyűjtött tej feldolgozás alá kerül, amelynél a termeivényt vagy annak egy részét a szövetkezet maga értékesiti, akkor nyilvánvaló, hogy a szövetkezet üzletköre erre is kiterjedvén, a mentesség meg nem illeti. A szövetkezet nem őster­melő, hanem kereskedelmi alakulás és igy a 29. §-nak 2. bekezdé­sében foglalt általános mentességre való hivatkozás téves, de az Utasitás 10 §-ára tekintettel rámutat a biróság arra, hogy a vaj, sajt, vagy túróvá való feldolgozás esetén az őstermelőt is a tej után csak akkor illeti a mentesség, ha ez a házi feldolgozás keretén belül, ipari berendezések nélkül történik. (13.286/1924. P. sz.) 126.1921:XXXIIX. t.sC. 29. és 30. §. Bányavállalatok élelem* tárából a munkások részére élelmicikkek kiszolgáltatása forgalmi adóköteles kereseti tevékenység. (Kb. 1926. nov. 26. 624/1926. P. sz. Pjt. VIII. 100.) 127. 1921:XXXIX. t.*c. 29. §. Egyesület által kártva*, dominóiáték, estélyek és bálok rendezésével nvujtott szóra* kozásokért szedett diiak általános forgalmi adó alá esnek. (Kb. 1926. ápr. 29. 21.608/923. P. sz. Pjt. VIII. 64.) 128. 1921:XXXIX. t.sc. 30 §. Saját termelésből származó szénnek, mint ingó testi dolognak a szolgalmi jog átengedése

Next

/
Thumbnails
Contents