Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 19. 1925-1926 (Budapest, 1927)

96 Pénzügyi jog. ban további felemelt forgalmi adó, mert az ennek az összegnek megfelelő forgalmi adót a panaszos a nem vitás tényállás szerint a szabályszerű időben nem rótta le. A szabálytalanul lerótt és ennélfogva figyelembe nem vett bélyegjegyek értékét azonban az illetéki szabályoknál hasonló eset­ben követtett joggyakorlatnak megfelelően, mint a kincstár, javára tartozatlanul eső értékösszeget, a kiszabott felemelt forgalmi adóba be kellett számitani, illetve a kivetett adóösszeget ehhez képest le kellett szállitani. A felemelt forgalmi adónak méltányosságból való leszállitása pedig az emiitett végrehajtási utasitás 93. §-ának második bekez­dése értelmében nem e biróság, hanem a péznügyi hatóság hatás­körébe tartozik. (8865/923. P. sz.) Fényűzési forgalmi adó. 174.1920:XVI. t.sc. 5. §. 14. pont. A siel elektrik név alatt forgalomba hozott szőrme fényűzési tárgy. Kb. A fényűzési forgalmi adó a törvény indokolása szerint az egyéni költekezés, az egyéni szolgáltatási képességben rejlő anyagi erőt kivánja adóval sújtani, de tekintve az adó alá eső tár­gyak összeállitását, az is megállapitható, hogy nem csupán a könnyelmű és felesleges költekezés, vagyis az igazi értelemben vett fényűzés kerül az 1920. évi XVI. t-c. alapján adó alá. Nem az árunak nélkülözhetelensége, hanem az annak megszerzésére irá­nyuló költség különösebb nagysága és a megszerzőnek ebben kife­jezésre jutó nagyobb gazdasági szolgáltatási képessége nyújt ala­pot az erősebb adómegterhelés elviselésére. Az 1920. évi XVI. t.-c. 5. §. 14. 1. pontja, illetve a 90.000/1920. számú pénzügyminiszteri utasitás 23. 13. pontja szerint fény­űzési tárgy a finom szőrme. Ugyanezen törvényhely szerint nem finom szőrme többek között a tengeri nyulszőrme. Ha azonban ezen szőrme finom szőrme módjára ugy dolgoz­tatik ki, hogy az a valódi finom szőrme látszatát kelti s ha ára a valódi finom szőrme árát nem is éri el, de a nem ily módon kikó­szitett közönséges szőrménél tetemesen drágább, a törvény fent emiitett célzatára figyelemmel a királyi közigazgatási biróság ál­láspontja szerint teljes joggal sorolható a fényűzési tárgyak közé. A szóbanforgó siel elektriknek nevezett szőrme bár nyul­szőrme, de finom szőrme módjára van kidolgozva, finom szőrme látszatát kelti, az azzal bélelt kabátokat tehát helyesen soroltiák a fényűzési tárgyak közé s igy annak a nem vitás eladási ára után panaszos a fényűzési forgalmi adót megfizetni tartozik. (1925. szept. 17. 16.839/1924. P. sz.) 175. 1920:XVI. t.sc. 5. §. 14. p. Valabby néven forgalomba hozott szőrme fényűzési tárgy. (1925. nov. 20. 969/1925. P. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents