Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

63 K. Az alsóbiróságok által valónak elfogadott tényállást a védelemnek a Bpn. 33. §-nak utolsó bekezdése értelmében nincs joga megfosztani összeíorrott egységességétől, vagyis a lefolyás valóságától és a történés hűségétől; mert amikor ezt a részekre tagolással és a részek függetlenitésével megcselekszi, önkényesen uj tényállást szerkeszt, amelynek kedvező beállításait aztán tetszése szerint való jogi következtetésekre használhatja fel. Erre a térre a kir. Kúria a védelmet nem követheti, nemcsak azért, mert a törvényből meritett felfogása szerint az adott esetben az alig egy pár másodperc alatt lepergett tényállást — az anyagi igazság mindenekfelett álló érdekében, de a történés összeolvadó, természetes folyamatossága miatt is — valóban és szükségszerűen egységesnek kell felfogni, egységes szemlélettel kell értékelni; hanem azért is, mert a kir. Kúria a semmisségi panasz felülvizsgálatánál a tényálláson a fentebb felhivoit törvényhely rendelkezése szerint a védelem céljai szerint nem is változtathat, mert ezzel uj tényállást venne fel, amihez joga nincs. A kir. Ítélőtábla által valónak elfogadott és itt kötelezően irányadó tényállás szerint pedig a vádlott, amikor a sértettet a legdurvább módon és ismétetlen felképelte, leverte és megrugdosta, nem távozott el: nem hagyta ott a földön hempergő sértettet; hanem rézsut, pár lépésre visszahúzódva, szemmel tartotta őt. Amikor pedig a sértett a földről feltápászkodott és kapkodva fegyverét ráncigálta, — a vádlott — pár lépés távolra ugyan, de már újból szemben állt vele s fegyvere után nyúlt. A sértett tehát, amikor e pillanatban rálőtt a bántalmazójára, a vádlottra, őt magával szemben fenyegető állásban, támadásra még mindig kész, sőt most már fegyveres támadásra is elhatározott helyzetben találta. A vádlott a sértettre nézve ezúttal is még közvetlenül fenyegető és most már életére törő veszedelmet képviselt. E veszedelem bekövetkezését bevárnia a sértettnek nem állott kötelességében, hanem jogával élt, amikor a vádlott fegyveres támadását megelőzve, — többször reálőtt fenyegető támadójára, aki aztán hirtelen meg is tette reá első, halált okozott lövését, azután másodiknak a menekülő sértett hátába intézett egy életveszélyes sérülést okozott lövést, sőt a menekülő sértett után még harmadszor is lőtt, amely lövése, egy kirakatot zúzott be. A való tényállás szerint a sértett akkor, amikor fegyvere használatába fogott, a megtámadottság súlyos és közvetlen veszéllyel fenyegető helyzetében volt. Érezte testén támadójának ellene már az imént intézett mértéktelen erőszakát és látta magával szemben állani fegyveres támadóját ujabb támadásra készen. Az uj támadás bekövetkezése pillanatok kérdése volt, szükséges volt tehát, hogy a sértett megelőzze a támadást és rálövéssel védekezzék a vádlott fenyegető, jogtalan fegyveres támadása ellenében. A sértett ezek •zerínt nemcsak a végletekig felzaklatott lelke szerint alanyilag látta magát még mindig veszélyesen megtámadottnak, hanem a rideg tárgyilagosság értékelése szerint is az volt, s igy ő volt a jogos védelem helyzetében és nem a vádlott, aki mint támadó el volt készülve rá, hogy — ha kell — fegyverrel is helytáll a tettlegesség miatt védekező sértettel szemben. Erre mutat felfegyverzett volta, s az a körülmény, hogy szerette volna, ha az általa bántalmazott sértett nem védekeznék fegyverrel, aminek megakadályozására egyeseket fel is kért. A vádlott szerette volna ugyanis a bántalmazást —