Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

nem is lehet. Ez a rendelet a kormánynak egy közigazgatási jellegű, tájékoztató kijelentése abban az irányban, hogy a jogtalan megszállás megszűntével a magyar államnak megelőzően, különféle időben, de mindig az egész magyar állam területén életbelépett törvényeit végre kell hajtani ott is, ahol azok végrehajtása a megszállásban megnyilvánult kényszerhelyzete miatt ideiglenesen szünetelt, de ahol a törvény jogi hatálya épp ugy megvolt, élt, mint az ország azon részeiben, ahol annak a végrehajtással azonnal érvényt lehetett szerezni. A törvény életbelépése, személyi, időbeli és területi hatálya egészen más, mint a törvény végrehajtása, a benne rejlő állami akarat foganatosítása éppen ugy, mint ahogy nem azonos jogi fogalom a birói itélet jogerőssége és ezen Ítéletnek a végrehajtása sem. A 6580/1921. M. E. számú rendeletnek azt az anyagi jogi jelentőséget tulajdonítani, hogy az az 1920: I. t.-c. hatályát a megszállás alói felszabadult területre, — tehát az adott esetben a vádbeli bűncselekmény elkövetési helyére is — külön időpont jelzésével kiterjesztette, — a rendelet világos tartalmával szemben álló, tarthatatlan álláspont, amely a kir. Ítélőtábla ítéletének indokaiban bő és alapos cáfolatban részesült. Ehhez e helyütt csak azt kell hozzátenni, hogy a törvény maga ily kiterjesztésre felhatalmazást nem adott, nem is adhatott, mert a törvény a benne kifejezett állami akarat szerint az egész magyar államra kiterjedő hatállyal lépett életbe s a megszállás alatt volt állami területtel nem tett kivételt, a későbbi, részben való életbeléptetést rendeleti útra nem bizta, aminthogy a 6580/1921. M. E. számú rendelet ily különös törvényi felhatalmazásra nem is hivatkozik. Ami végül a védelemnek azt a magyar közjogban nem ismert megkülönböztetését illeti, hogy az országgyűlés és a nemzetgyűlés törvényei nem azonos fajsulyuak, nem birnak egyforma jelentőséggel, az az államjog egyoldalú, helytelen felfogásán alapszik. A törvény mindig az állam akarata, amelyet az arra jogosított tényezők előirt módon fejeznek ki tudomásulvétel és kötelező miheztartás végett. Az 1920: I. t.-c, amely az 1913: XXXV. t.-c. 2. §-ának védő rendelkezéseit a magyar államnak ezidőszerinti törvényes fejére: a kormányzóra kiterjesztette; állami akarat-kijelentés olyan arra jogosított tényezők részéről, akik az adott viszonyok között az állam felséget bel- és külföldön egyáltalán érvényesen és elismerten képviselték. Ezt a törvényt tehát a bíróságnak — a birói eskü értelmében is — a magyar állam akarata gyanánt kell feltétlenül betartania és alkalmaznia és pedig minden összehasonlító, rangsorszerü bírálat nélkül, mert ez a törvénytisztelet hiányára mutatna és a jogrend megingatására vezetne. (1922. szeptember 12. — B. I. 3223/922. (Bjt.) LXXV. 55.) 71. Btk. 19. §. Nemzetgyűlési képviselő mentelmi joga. K. A védő a Bp. 385. §-ának 1. a) pontjára való hivatkozással azért él semmiségi panasszal, mert a vádlottat mentelmi jogának megszűnése után is az anyagi immunitás illeti meg, mivel csupán a nemzetgyűlésen elhangzott beszédjét olvasta föl, ennélfogva bűnössége — osztály elleni izgatás miatt — tévesen állapíttatott meg. Minhogy a védő ezzel azt állítja,