Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

-akaratától függetlenül, sőt ennek ellenére is önállóan működhetik, amikor tehát a megbízott akarata olyan jogellenes cselekményben nyilvánul meg, amely sem a megbízó akaratával, sem a megbízás természetével okozatos összefüggésbe nem hozható, — az ilyen jogellenességért a megbízó rendszerint már csak azért sem lehet felelős, mert ő a megbízott, tehát harmadik személy jogellenes eljárásának (cselekmény, mulasztás), sem akarati tényezőin (meggondolás, elhatározás, figyelem, lelki fegyelmezettség stb.), sem azon külső körülményein (alkalom, helyzet stb.) nem uralkodhatík, amelyek között a megbízott a károsító cselekményt elköveti. De nincsen is elegendő erkölcsi oka és jogi alapja sem annak, hogy a megbízott jogellenességeért rendszerint felelősségre legyen vonható az a megbízó, aki minden elövigyázati rendszabályt megtartott, aki megtett mindent ami tőle észszerűen kívánni lehet és aki a kártételnél rendszerint jelen sem lévén, módjában sem áll a kártételt elhárítani vagy legalább csökkenteni. Aki vétek (dolus, culpa) nélkül van, magáért sem felel, annál kevésbbé telelhet alkalmazottjáért a harmadikért, mert ennek vétke nem az ó vétke. A íelhozottak szerint az általános szabály tehát az, hogy a megbízó csak saját vétkessége esetében felelhet azért a kárért, melyet a kirendelt az ügykörébe eső tennivalók teljesítésében harmadik személynek jogellenesen okoz. Ahol ettől az általános szabálytól eltérés történt, mint például a vasutak és egyéb nyilvánvaló veszéllyel járó üzemeknél, azt ezen üzemeknek fokozott és állandó veszélyessége, részben pedig annak a mérlegelése parancsolta, hogy ez üzemek legnagyobb részben már anyagi helyzetüknél fogva könnyebben viselik el a veszély káros eshetőségeit és sokszor abban a helyzetben is vannak, hogy az üzem káros következményeit átháríthatják s ezt mint üzemi költséget vehetik számításba s ehhez képest rendezkedhetnek be. Ezen üzemeknél a vétkesség nélkül való felelősség indokolt is. A gazdálkodás, a forgalom és általában a megbízások más terein azonban, ahol az ügy ellátásának nyilvánvaló, fokozott veszélyessége fenn nem forog és ahol a megbízó nem rendezkedik és nem is rendezkedhetik be ugy, hogy a megbízott jogellenes cselekményéből származó kárt áthárítsa, vagy azt üzemi költségül beállítsa, ott a megbízó nem birja el a vétkesség nélkül való felelősség következményeit, ott tehát a minden vétség né'kül vnló felelősség általános szabályát alkalmazni nem méltányos. Még az iparban, mezőgazdaságban kereskedelemben és a forgalmi viszonyokban fejlettebb, erősebb Némelbirodalom sem fogadta el a tárgyi felelősség elvét, és nem fogadta el azt a svájci szövetség sem, jóllehet törvénykönyvét ennél jóval későbben hozta meg, illetve újította fel. Ez államok törvényhozása csak odáig ment el (B. G. B. 831. §. és a svájci Obi. R. 55. §.), l ogy a fennforgó kérdésben a megbízó vétkességét vélelmezve, őt kötelezték annak a bizonyítására, hogy a megbízott megválasztásánál és a felügyeletnél kellő gondossággal járt el, vagy hogy a kár a kellő gondosság kifejtése mellett is bekövetkezett volna (exculpatio). A bizonyításnak ezen szabályozásával kiegyenlítették az egymással szemben álló két elv (a vétségen alapuló és a tárgyi felelősség elve) mindegyikében rejlő ridegséget s uralomra juttatták a mindegyikben rejlő erkölcsi és anyagi előnyöket. A mi kártérítési jogunk a megbízó vétkességén alapuló felelősség el-