Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

231 Az erre vonatkozó III-ad bírósági Ítéletet az alperes 1914. november 22-én vette kézhez, annak alapján azonban a felperes csak 1919. február 7-én kért kielégítési végrehajtást a 6000 K. vételárnak egyidejűleg történt letétbe helyezése mellett. A végrehajtás folyamán 1919. március 12-én pedig az alperes bejelentette, hogy az ingatlannak elidegenítése folytán már teljesíteni nem tud. E tényállás mellett helyes a fellebbezési biróságnak az az álláspontja, amely szerint a szerződéstszegő és teljesítésre képtelen alperes a vele szerződő félnek, illetve jogutódainak mindazt a vagyoni kárát megtéríteni köteles, ami az adásvételi szerződés teljesítésének elmaradásával okozati összefüggésben áll. A kártérítés mérvére vonatkozó döntést azonban a kir. Kúria el nem fogadhatta s a felpereseknek ide vonatkozó panasza részben alapos, mert a szerződésszegésből eredő kár a szerződésből származó kötelezettség teljesítésére megszabott időben jár le abban az esetben is, amelyben a károsító cselekvény vagy mulasztás előbbi időpontban volt elkövetve. Ennélfogva a kár bekövetkezésének és a kártérítési igény megnyíltának idejeként azt az időpontot kell tekinteni, amely a szerződés teljesítésére vagyis a kötelezett, illetve megítélt dolognak természetben való szolgáltatására kitüzetett. Ez pedig a jelen esetben a fentebb emiitett rendes perben hozott s az alperesnek 1914. november 22-én kézbesített III-ad bírósági ítélettel megszabott 15 napi határidő lejártával következett be, mert ekkor már az alperes a jogerejü Ítélet rendelkezéséhez képest kétségtelenül teljesíteni, illetve a megítélt ingatlant természetben szolgáltatni volt köteles. Minthogy pedig az ekként megállapított kötelezettség teljesítésének jogellenes elmaradása eredményezte azt, hogy felperesek jogelődje egy olyan ingatlantól esett el, amelynek forgalmi értéke 1914. év végén, vagyis akkor, midőn az itéletileg megszabott teljesítési határidő lejárt, a megállapított tényállás szerint az épületeken eszközölt változtatásokon kívül 30,000 K-t képviselt: az alperes ezen érték elvonásáért a felpereseknek feltétlenül felelősséggel tartozik. Ennyiben tehát felpereseknek a kártérítés mérvét illető felülvizsgálati kérelme helytálló alappal bir, egyébként azonban alaptalan azért, mert jelen esetben a kártérítés mérvének megállapításánál a szerződés teljesítésére itéletileg jogerejüleg megszabott s fentebb már megjelölt időpont az irányadó; azok az értékeltolódások tehát, amelyek a pénz vásárlóerejének csökkenése, az ingatlanok forgalmi árának emelkedése folytán utóbb következtek be, a felperesek javára és az alperes hátrányára már nem szolgálhattak és pedig annyival kevésbé, mert felperes a szerződés teljesítésére irányuló perben hozott ítélet végrehajtásában késedelmet tanúsított. Ezekből következik, hogy nincs jogszerű alapja felperesek ama kérelmének sem, amellyel a kár mérvét az ingatlan forgalmi árának további emelkedéséhez viszonyítva kívánják megállapítani. Ezek szerint az alperes felpereseknek kártérítés fejében 30,000 K-t lenne köteles megfizetni, minthogy azonban a felperesek jogelődje által alperes részére letétbe helyezett 6000 K. vételár a letevőnek — kérelméhez képest — visszautaltatott, ezt az alperes javára számítva 24,000 K-t tesz ki az a tőkeösszeg, amelyet az alperes felpereseknek, mint elvont hasznot meg-