Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

217 371. Bsz. 885. §. Az 1914: XIV. t.-c. 39. §-ában foglalt az a rendelkezés, hogy a sértett a sajtóközleménnyel okozott nem vagyoni kárért is megfelelő pénzbeli elégtételt követelhet, kizárja a helyt foghatóságát a színművész ellen irányuló olyan sértő sajtóbeli birálatnak, amely a sértettnek méltatlanul nem vagyoni kárt okoz. Az elégtétel nem annyira az összeg nagyságában, hanem főként már magában annak megállapításában nyilvánul, hogy a sértő cikkek a megengedett kritika jogkörét túllépték. Az elégtétel fejében megitélt összeg után kamat nem jár. K. A tényállás szerint az alperesek kiadásában megjelenő Magyarország cimü napilapnak az A) alatt becsatolt számában „Csortos ur trükkje" cimü közleményben a felperesnek az az eljárása tétetett birálat tárgyává, hogy egy énekes szinműben a szerepéhez tartozó szöveget a Magyar Távirati Tudósitótól szerzett értesülésre hivatkozással a lord Kitchener elhalálozásáról szóló jelentéssel egészitette ki. Az emiitett sajtóbeli bírálatban egyebek között az a kitétel foglaltatik „Persze akadnak emberek, akik Csortos ur trükkjét kissé merésznek és nagyon ízléstelennek találják, tipikus komédiásfogásnak, mely üres hatásvadászatra megy ki". A C) alatt becsatolt ujabb főlényes hangú közleményben közzététetett ugyan a felperes kérésére, hogy felperes az emiitett halálhirről a Vígszínház igazgatóságának utasítására értesítette a színház közönségét, de emellett a felperes eljárása ebben az ujabb közleményben is ízléstelennek jeleztetett. Minthogy a jó izlés egyik lényeges feltétele a színielőadás művészi sikerének, a panasz tárgyává tett sajtóközlemények, melyek közül az elsőben a felperes eljárása még üres hatásvadászó komédiásfogásnak is nyilváníttatott alkalmasak voltak a megtámadott színész művészi tekintélyének csökkentésére és az ekkép felperes ellenében elkövetett sértést súlyosbította az a főlényes, leckéztető és nyilván a megtámadott színész bosszantására irányuló modor, melyben a cikkíró a bírálatát gyakorolta. Helyes ugyan a fellebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy a sajtótörvény (1914: XIV. t.-c.) a kritika jogát nem kívánta megszüntetni, továbbá, hogy annak, aki nyilvánosság előtt szerepel, eme szereplésének következményekép viselnie kell a reá nézve kedvezőtlen kritika kockázatát. De a kritika szabadságának is vannak határai és a sajtóról szóló 1914: XIV. t,-c. 39. §-ában foglalt az rendelkezés, hogy a sértett a sajtóközleménnyel okozott nem vagyoni kárért is megfelelő pénzbeli elégtételt követelhet, kizárja a helyt foghatóságát az olyan sértő sajtóbeli birálatnak, amely a sértettnek méltatlanul nem vagyoni kárt okoz. Felperest már megállapodott jó művészi hírneve nem mentesiti ugyan a kedvezőtlen bírálattól és a kérdéses alkalommal követett eljárása a jó izlés szempontjából kifogásolható is lehetett még abban az esetben is, ha a Vígszínház igazgatóságának utasítására járt el a felperes, ez azonban nem szolgálhatott jogos alapul a cikkírónak arra, hogy felperest egy elterjedt napilap olvasóközönsége előtt oly mérvben és oly módon szégyenlitse meg,