Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

147 Ennek a történeti eseménynek megállapításánál sem köti a bírósagot a formalizmus lánca; és a bíróság szabadsága nincs teljesen kizárva; mert a vádelv még e legsajátságosabb területen sem érvényesül merev kizárólagossággal. A bírónak ugyanis joga van a vádbeli tényállást bizonyos határig helyesbíteni. Annak időbeli, helyi változati, mennyiségi elemeit módosíthatja. Az eredményt enyhébb vagy súlyosabb következményekkel határozhatja meg. A szubjektív elemeket kiegészítheti, sőt a szóbanforgó jogilag védett értéket veszélyeztető vagy sértő vádbeli tevékenységnek a vádétól eltérő más alakjait is felveheti s ehhez képest a folytatólagosságnál az ugyanazon jogi értéket érintő olyan tevékenységet, oly cselekményrészietet is felölelhet, amelyet a vád nem is emlit. Ebben a keretben tehát az ítélkezése szabadságának csupán a jogilag védett érték azonossága szab határt, mert a vádba tett és az Ítélet alapjául szolgáló jogilag védett értéknek mindenkor azonosnak kell lennie. A vádbeli tett törvényszerű minősítése azonban a fentebb idézett törvényrendelkezés (Bp. 325. §.) szerint elsöfokon teljesen szabad s e tekintetben a bíróság nincs a vádhoz kötve. Erre az álláspontra helyezkedett a következetes bírói gyakorlat is. Ezek szerint a Bp. a vegyes vádrendszer behozatalával elkerülte ugy a tiszta vádelv merev formalizmusát, mint a birói szabadság korlátlan radikalizmusát, s elhelyezkedett a két végleges erő eredőjének vonalán, az arany középúton, amely leginkább biztosítja az anyagi igazság érvényesülését. De ha a Bp.-nak a minden érdeket bölcs mérséklettel kiegyenlítő alapelve teljes érvényesülést nyer az elsőfokú bíróságnál, a törvény egységes rendszere, következetes logikája mellett nem tehető fel, hogy ugyanez a törvény a felsőbíróságnál visszaessék a vádformalizmus végletébe és az 1869. évi IV. t.-c. 19. §-ban is biztosított abból a szabadságból, amelyet az első biró teljes mértékben élvez, a felsőbirónak már mit se juttasson, hanem a minősítés terén őt a teljes vádhozkötöttség szük keretébe szorítsa. A Bp. ezt nem is teszi, mert módot ad rá, hogy a perszaknak megfelelően a felsőbiró is élhessen a vádbeli tett szabad értékelésének jogával. És ez természetes is, mert a vegyes vádrendszernek föntebb ismertetett elvei kihatnak nemcsak a vádemelésre, hanem a vád részéről használt perorvoslatokra is, amelyek a vád folyományai, másnevü alakulásai, de egy és azonos jogrendszer harmonikus termékei. Amely alapjogelv tehát érvényes a vádemelésre, annak lényegében a pertagozatnak megfelelő módosulással érvényesnek kell lennie a perorvoslatokra is. Ezt a jogrendszer egységessége garantálja, az anyagi igazság pedig követeli. E szempontból vizsgálva a Bp. idevágó rendelkezéseit, nyilvánvaló, hogy azok a felsőbirónak is biztosítják a jogot arra, hogy birói mérlegeléssel a vádbeli tettnek jogi alkotó és minősítő elemeiről számot adhasson s a vádbeli tettet a törvénynek megfelelően minősíthesse. A Bp. ezt a birói szabadságot a fellebbviteli eljárás során ugy biztosítja, hogy korlátául csak a vádbeli tettet, nevezetesen ennek a vádbeli tett minősítése szempontjából irányadó részeit és ezenfelül az elsőfokú ítélet minősítési intézkedését megtámadó vádlói perorvoslatot állítja fel. A vádbeli tényállás ugyanis a tettazonosság keretében a felsőbirói mi10*