Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 18. 1911 (Budapest, 1911)

180 Öröklési jog. a meghallgatott szakértők egybehangzó véleménye szerint 1017 K 50 fül. értéket képviseltek, a 400 K tényleges ellenérték levo­nása után az I. r. alper-es az E) a. szerződéssel 617 K 50 fül. aján­dékoztatott meg. Az F) a. szerződésben az örökhagyó részére kikötött és a szerződés szerint különben is csak „az átruházott vagyon kereté­ben" teljesítendő tartás szintén nem képez ellenértéket, mert az az átruházott és már korábban kapott vagyoni jövedelméből teljesít­hető volt s igy ennél a szerződésnél is valóságos ellenértéket csak az az összeg képez, a mit az I. r. alperes az örökhagyó adósságai fejében kifizetett. Ez pedig az alsóbiróságok helyes megállapitása szerint a németbogsáni takarékpénztárnak kifizetett 400 K, a mi­hez még 170 K 52 f temetési költség járul. Az átruházott s a románresiczai 69. sz. tjkvben 83/b, 2., 359 /b., 708/a., 805/a. hrsz. alatt felvett ingatlanok felerészének az átruházáskori értéke a meghallgatott szakértők egybehangzó vé­leménye szerint 1097 K 50 f volt, melyből 570 K 52 f valóságos •ellenérték levonatván, ezzel a szerződéssel az I. r. alperes 526 K 98 f erejéig ajándékoztatott meg. Az összes ajándék értéke ezek szerint 1144 K 48 f-t tevén ki, ennek fele, vagyis 572 K 24 f az az összeg, a mi a felperesek­nek, mint a néhai S. J. egyedüli örököseinek jár. (1910. deczem­ber 9-én 2002. sz.) Amig a jelen esetben a Ouria azon állásponton van, hogy az ágyassági viszonyból folyóan teljesitett gazdaasszonyi szolgálatokért dijazás nem követel­hető, 4670/909. és) 5394/909. sz. határozatában. (Gr. XVII. 246. 1. és Gr. XVI. 277. 1.) ellenkező álláspontot foglalja el. Az állandó joggyakorlat, hogy a megajándékozott az ajándék erejéig ia köteles részért felel. 278. A családi kötelékben lévő személyek javára különböző időkben tett ajándékozásokra nem' nyer alkalmazást az a jogszabály, hogy a köteles részért elsősorban az utóbb megajándékozott felel, hanem az ilyen meg­ajándékozott személyek a nekik ajándékozott vagyon irányában együtte­sen felelősek. (Curia 1911 április 26. 5713/910. sz. a. I. p. t.) A leszármazók megajándékozása esetében a rnegajándézottak részéről a sortartás kifogása sikerrel nem érvényesithetö. C. 885/910. I. p. t. (Gr. XVII. 174. 1.). Lásd még erre vonatk. G. 2734/909. (Gr. XVI. 194 1.) és az itt ösz­j-j-eállitott joggyakorlatot. 279. A kötelesrész az örökhagyó halálakor fennállott vagyoni állapot értékéből számítandó ki; ha tehát a hagyatékban megvolt sertések örök­hagyó halála után alperesnél hullottak el, ez a körülmény a kötelesrész kiszámítására nincs befolyással és nem szolgálhat okot arra, hogy a sertések értéke mellőztessék. — Az örökhagyó által kielégített örökös az örökségi kapcsolatból kiesik akként, hogy sem az Örökös, sem a neki

Next

/
Thumbnails
Contents