Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 18. 1911 (Budapest, 1911)

166 Öröklési jog. merte, arról magának meggyőződést szerzett, azt a tanuk^ előtt élőszóval is elmondotta és végakaratával megegyezőnek jelen­tette ki. Elsőrendű alperes az általa fogalmazott végrendeletet még annak kelte előtti napon hozta a végrendelkezőkhöz K-ra, s bi­zonyítva van, hogy a végrendelkezéskor a végrendeletet A. F. örökhagyó maga adta át L. 13. tanúnak. A végrendeletet tehát, an­nak megalkotása, illetve aláirása előtt jelentékeny időtartamon át a végrendelkezőknél volt s minthogy A. F. örökhagyó igen értel­mes és szakavatott ember volt, ki mint körietryző 40 évi hivata­loskodása alatt másoknak számos végrendeletet készített, fel sem tételezhető, hogy a saját végrendeletét, ha azt tényleg elsőrendű alperes fogalmazta és neki már leirva készen átadta, el nem ol­vasta s annak tartalmáról még a végrendeleti tanuknak házához való hivatása előtt meg nem győződött volna, annál kevésbé, mert a végrendelet a tanuk megérkezésekor örökhagyó előtt az asz­talon volt s a tanuk jelenlétében is elolvasott abból bizonyos részt. Ezenkivül bizonyítva van, hogy a végrendeleti tanuk előtt a végrendelkezők kijelentették, hogy végrendelkezni akarnak, a végrendelet tartalmát s ekként annak az elsőrendű alperesre vo­natkozó részét is a tanuk előtt élőszóval elmondották, tehát a végrendelet ezen részét a végrendelkezéskor élőszóval tett nyilat­kozattal külön is megerősítették; bizonyítva van az is, hogy L. B. tanú az A. F. örökhagyó által neki átadott végrendeletet egész terjedelmében felolvasta s ennekutánna a végrendelkezők kijelen­tették, hogy az az ő végakaratuk, ők azt ugy óhajtják, amint a végrendeletben le van irva s a végrendelet felolvasása után annak intézkedéseit az összes tanuk előtt megismételték. Megállapítható tehát, hogy A. F. örökhagyó a a. végren­deletének tartalmáról magának meggyőződést szerzett, annak az elsőrendű alperesre vonatkozó részét is jól ismerte, sőt élőszóval is elmondotta, megismételte s ekként végrendelkezésekor élőszóval tett nyilatkozattal külön megerősítette, amiért is a végrendeleté­nek az elsőrendű alpertesre vonatkozó része az 1876: XVI. t.-cz. 10. §-ának c) pontja értelmében érvényes még az esetben is, ha a végrendeletet az elsőrendű alperes fogalmazta és irattá volna le. A felperesek a végrendeletet azon az alapon is megtámad­ták, hogy mivel ugy az ingókat, mint az ingatlanokat, melyek eddigelé sem örökhagyóra sem a nejére telekkönyvileg átirva nin­csenek, egyedül A. F. örökhagyó szerezte s ennek daczára a vég­rendelet azt a kijelentést tartalmazza, hogy azok felerészben az örökhagyónak, felerészben pedig a negyedrendű alperesnek tulaj-

Next

/
Thumbnails
Contents