Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 16. 1909 (Budapest, 1910)

A m. kir. közigazgatási biróság közigazgatási osztályának A m. kir. közigazgatási biróság következőleg végzett: A felfolyamodásnak czimzett beadványoknak tárgyalását mellőzi s az összes iratokat a m. kir. belügyminisztériumnak visszaküldi. Indokok: Tekintve, hogy a postadij (portó) jogosságának és mértékének kérdésében a határozathozatalt a m. kir. közigazga­tási biróságnak hatáskörébe sem az 1896: XXVI t.-cz., sem pedig más törvény nem utalja; tekintve, hogy a hivatkozott 1896: XXVI. t.-cz.-nek 82. §. I. 5. pontja is a közigazgatási biróságnak hatás­körét kizárólag a közigazgatási bizottságoknak olyan határozata ellen felmerülő panaszokra állapitotta meg, mely közigazgatási bizottsági határozatok a közadók és illetékek behajtásával meg­bizott törvényhatósági, községi (városi) vagy állami közegeknek a zálogolás és árverés körül követett elj árasa ellen felmerülő panaszra (1889: XXVIII. t.-cz. 16. §. 1. f) pont) vonatkozólag hozattak, már pedig ügyfélnek jelen esetében egyfelől nem is közigazgatási bizottsági, hanem alispáni határozatról, másfelől pedig nem is közadóknak és illetékeknek, hanem postadíjnak Vportó) behajtásáról van szó; valamint tekintve, hogy az 1896: XXVI. t.-cz. 19. §-a a közigazgatási biróság hatáskörének a jog és törvényhasonlatosság elvének alkalmazásával való kiterjeszté­sét kifejezetten tiltja: hatáskör hiányában a jelen végzés rendel­kező részében foglaltakhoz képest határozni kellett. Az 1896: XXVI. t.-cz. 68. §-ának rendelkezései csak közforgalmi vasutakra vonatkozván, a magánvasutak ellen az üzletrendtartás 85. §-án alapuló intézkedések a közigazgatási biróság hatáskörébe nem tartoznak. (1908. Hb. 4. sz.). (1897: XXXIV. t.-cz. 19. §.) Határrendőrségi tiszt szóbeli megsértése miatt inditott ügy, bár a kir. járásbíróság érdemben tárgyalt benne, a közigazgatási hatóság hatáskörébe utaltatott. (9272/908. I. M. sz.). Hatáskör megállapitása, kerités jogtalan elvitele miatt inditott ügyben, amelyben a kir. járásbiróság már tárgyalást tartott. (Bp. 22. §.) Az ügyet a rendes biróság hatásköréhez kellett utalni, azért, mert a Bp. 22. §-a értelmében kisebb hatáskörű hatósághoz való áttételnek csak a tárgyalás kitűzése előtt van helye, a kir. járás­biróság pedig ez ügyben már tárgyalást is tartott, minélfogva annak érdemében eljárni köteles abban az esetben is, ha a cse­lekményt kisebb hatáskörű hatósághoz tartozónak ismeri is fel, (1908. Hb. 56. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents