Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 16. 1909 (Budapest, 1910)

A m. kir. közigazgatási bíróság közigazgatási osztályának alá esik, a feljelentett cselekmény alkalmas az 1888. évi XX. t.-cz. rendelkezéseibe ütköző valamely vadászati kihágás tényálladékának megállapítására, ennélfogva a hivatkozott t.-cz. 47. §-a alapján ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik (Minisztertanács 52579/907. I. M. sz.)/ Ha házkutatás alkalmával valakinek lakásán frissen lőtt őznek a húsát találják, egyéb bizonyíték hiányában ezért orvvadászat miatt nem büntethető. Ily esetben azon körülmény állapítandó meg, hogy az illető a vad birtokába miként jutott? (A m. kir. belügyminiszter 1907. évi 3553. sz. határozata). (1896: XXVI. t.-cz. 75. §.) « A volt határőrvidék úgynevezett vagyonközségi erdőterületein gyakorolható vadászati jog bérbeadásának kérdése a közigazgatási bíróság hatáskörébe nem tartozik. Az 1896. évi XXVI. törvényczikk 75. §-a, mely a közigaz­gatási bíróságnak a vadászati ügyekben fennálló batáskörét sza­bályozza, csakis a községek, illetve törvénybatósági joggal fel­ruházott városok vadászati jogának bérbeadása tárgyában érvé­nyesithető panaszokat utalja a bíróság hatáskörébe. A feloszla­tott határőrezredek úgynevezett vagyonközségi erdőterületein gyakorolható vadászati jog bérbeadása tárgyában intézkedő föld­mivelésügyi miniszteri határozatok ellen emelhető panaszokról azonban sem az idézett törvény, sem más későbbi törvényes ren­delkezés nem intézkedik. A közigazgatási bíróság hatáskörébe csakis azok a vitás ügyek vonhatók be, melyeket az idézett 1896. évi XXVI. törvényczikk vonatkozó szakaszaiban kifejezetten meg­jelöl, a bíróság hatásköre pedig az idézett törvény 19. §-a szerint még a jog és törvényhasonlatosság elvének alkalmazása mellett sem terjeszthető ki más esetekre. (5043/908. K. sz.) Engedély nélküli vadászat miatt nem büntethető az, aki előzőleg a kérdéses területen a vadászatra engedélylyel birt, bérösszeget is fizetett és a bérlők egyike által azután a vadászattól eltiltatott, amely tilalomról azonban a vadőr által értesíttetett. (A m. kir. belügymi­niszter 1908. évi 475. sz. határozata.)

Next

/
Thumbnails
Contents