Grecsák Károly - Gyomai Zsigmond (szerk.): Grill-féle döntvénytár 14. 1907 (Budapest, 1909)
94 Btk. 382. §: ment, K. Gy. pedig eseteíelé a P. házába tért, s ott P. Gy.-nével és ennek gyermekével aludni ment. Éjjel K. Gy. felkelt, a szobából kiment és az épületet meggyújtotta, minek következtében az istálló, valamint a lakóház is leégett. P. házához legközelebb 110 méterre van F. I. méhese, melynek meggyuladását egyrészt a nagy távolság, másrészt pedig a teljes szélcsendes idő kizárttá tette. A tüzeset a biztositó társaságnál bejelentetvén, ennek folytán a czég megbízottját a kár megbecslése végett a helyszínére küldte, a kinek el járása a czégnek 68 korona 69 fillér költséget okozott. C.: Nem tévedett a tábla, a mikor a törvényszékkel egyezően, P. Gy. és neje cselekményét befejezett csálásnak minösitette s ebből felyóan K. Gy.-t is a befejezett bűncselekmény bünsegédi részességéért ítélte el; mert a sértett biztositó társaságnak a becslés foganatosításával felmerülő költsége, mint kár, közvetlenül vádlottak bűncselekménye által okoztatván, a Btk. 382. §-ában meghatározott csalás véghezvitele nemcsak megkezdetett, hanem a kár okozásával be is fejeztetett. A koronaügyész előterjesztésére vonatkozóan megjegyzi a C, hogy nem látott hivatalból figyelembe veendő semmiségi okot fenforogni abban, hogy az alsófoku bíróságok P. Gy. és nejét nem felbujtókként, hanem mint a bűncselekmény tetteseit Ítélték el, mert a Btk. 382. §-ában meghatározott csalás tettese egyedül a biztosított és megsemmisített, vagy megrongált vagyon tulajdonosa lehel és mert az, hogy a bűncselekmény létrehozásához szükséges tevé kenység egy részét: a biztosított vagyon felgyujtás általi megsemmisítést, a tulajdonosok P. Gy. és neje nem maguk hajtották végre, nevezetteknek tettesi minőségét ki nem zárja. (907. márcz. 20. 2804.) — A Btk. 382. §-a szerint a tényálladék a biztosított vagyon megrongálásával vagy megsemmisítésével teljesen kimerittetik. P. és neje ebben egyáltalán nem működtek közre, a tettesség tehát rájuk nézve ki van zárva. K. pedig, minthogy a biztosítási csalás tettese csak a tulajdonos lehet, helyesen mondatott segédnek, minthogy azonban a minősítés csak az ő személves viszonyán alapszik, mely a 74. §. szerint a bűntársakra ki nem hat, cselekménye is tehát azokra nézve tettesi cselekmény lévén, P. és neje a 69. és 70. §§-nak megfelelőbben felbujtóknak lettek volna mondandók. Nem tulajdonos is lehet a 382. §. tettese. 197. A vádirat szerint U. F.-né vádlott W. A. felbujtására egyetértve W. H.-né tulajdonossal, ki cselekménye elkövetése előtt azzal a megjegyzéssel, hogy bátorsága legyen, még pálinkával is megkínálta, ennek magányosan álló biztosított házát felgyújtotta. A tsz. ítéletéből kitetszőleg azonban YV. A. és W. H.-né ellen a vádtanács, illetőleg T. az eljárást a Bp. 264. §. 5. p.-ja alapján (?) megszüntette. A főtárgyaláson az ügyész indítványozta- hogy az ügy a Btk. 422. és 423. §§.-ba ütköző gyújtogatás büntette miatt az esküdtbirósághoz tétessék át. A tsz. hivatkozva az akaratközös-