Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 2. (Budapest, 1905)

616 Kötbér lejárta viszonos szolgáltatásnál 1875:xxxvu. kikötött időben szerződési kötelezettségének megfelelt, vagy arra kész 27^z' és képes volt s csakis azért nem telj esitette a szerződést, mert ellenfele a teljesités megkinálása ellenében, viszonkötelezettsége teljesítését meg­tagadta. ' % II Minthogy ez a feltétel sem felp., sem az alp. kötbér követelé­ábiiél fen nem forog, mert a fentebb kifejtettek szerint alp. a szer­ződés teljesítésére még csak készségét sem jelentette ki, a felebbezési bíróság azzal, hogv mind a két peres felet a kötbér iránt támasztott követelésével elutasította, anyagi jogszabályt meg nem sértett. Azzal sem sértett meg a felebbezési bíróság jogszabályt, hogy alp.-t a sommás végzés illetéke fejében kiszabott 150 frt iránt támasztott viszonkeresetével elutasította. Mert az alapon, hogy ezt az összeget felp. szerződésileg elvállalt kötelezettségénél fogva tartozik viselni, alp. csak akkor követelhetné, ha maga részéről szerződési kötelezettségének megfelelt volna. Azonban alp. a megállapított tényállás szerint annak meg nem felelt, s igy ő sem követelheti felp.-től hogy a szerződés teljesitéseképen a 150 irtot a kincstárnak megfizesse. (1898. május 24. G. 109. sz.) Vétlen baleset. 275. §. 1027. Lf i.: A kötbér megfizetése alól mentesítő «vétlen baleset» alatt elvileg nemcsak a külső körülményekben rejlő tárgyilagos akadályok ér­tendők, hanem az adós személyében fekvő alanyi mozzanatok is figyelembe jöhetnek. Az adós azonban alanyi mentség czimén csakis ugy szabadulhat, ha bebizonyítani képes, hogy a tehetetlenségnek véletlenül oly álla­potába jutott, miszerint nemcsak közvetlenül maga személyesen nem, de általában még más megbízott utján sem intézkedhetett elvállalt köte­lezettségének teljesítése felől. Az adós tehát pl. közbejött betegségére csak annyiban hivatkozhatik, a mennyiben vagy azt igazolja, hogy a teljesítés egyáltalán helyettesíthető nem volt, vagy pedig, ha a teljesítés magában véve helyettesíthető volt, a mennyiben igazolja, hogy közbejött betegségének természeténél és körülményeinél fogva még a helyette­sítés utján leendő teljesítésről sem állott módjában gondoskodni. (12129/77. sz.) 1028. C.S Peres felek megegyeznek abban, hogy a kereseti összeg felek között B. és H. szerint létrejött szerződés teljesítésének biztosítására szolgáló kötbért képez. A törvényes gyakorlati és áz általános jogfogalmak értelmében az ilyen kötbér hatályát veszti, ha oly körülmények állottak be, melyek folytán az annak követelhetésére való jogi alap megszűnik. A kötelezettség megszűnésének egyik jogi alapja az, ha annak teljesítése lehetetlenné vált. Hogy ez a lehetetlenség feltételeztessék, kell, hogy a szerződés létrejöttekor annak betöltése még lehetséges lett legyen és hogy a lehetetlenség csak utóbb következett be. A peres felek között vitássá vált és bírói eldöntés tárgyává tett ténykedésnek elbírálásánál a fentebbi jogelvnek irányul vétele folytán nyilvánvaló, hogy felp. 1886. évi aug. 12-ig a szerződés teljesítésének lehetetlensége okául azt a körülményt,

Next

/
Thumbnails
Contents