Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 2. (Budapest, 1905)
778 Vétel. 1875:tXXXViikezdéséfceii meghatározott előfeltételek egyébként fenforognának.. az alp. 347 "g rovására szabadkézből is eladhatta ugyan, az a kérdés tehát, hogy a z—i kincstári telep elöljárója, kinek közbenjöttével felp. az eladást telj esitette, a Kt. 347. §-ának megfelelő hiteles személynek tekinthető-e, a jelen esetben méltatást nem igényel és az a körülmény magában véve, hogy felp. az eladásnál az emiitett előljáró közbenjárását vette igénybe, a kereset elutasítására jogos okul nem szolgálhatna. Ennek daczára a kir. Ítélőtábla ítéletét helyben kellett hagyni indokaiból és főleg azért, mert a Kt. 347. §-ának 3. bekezdésében meghatározott előfeltétel csak akkor forog fenn, ha magában az áruban, különösen annak természeti minőségében fekvő tárgyilagos okok idézhetik elő annak romlását és a halasztás veszélylyel jár, a vevőnek pusztán személyes viszonyai azonban, s igy az a körülmény sem, hogy az áru a vevőnek raktárhelyiségében az egerek és patkányok pusztításának van kitéve, még nem jogosítják fel a vevőt arra, hogy az eladó rendelkezésére bocsátott árut ennek rovására eladhassa; már pedig a felp. ki nem mutatta s a birói szemle adataiból sem állapitható meg az, hogy az áru kellő gondozás és alkalmas raktárban elhelyezés mellett is romlás veszélyének lett volna kitéve, az árunak felp. részéről ennek daczára történt eladása folytán tehát a rendelkezésre bocsátás hatályát vesztvén, annak eldöntése, hogy az áru a szerződésnek megfelelő minőségű volt-e s hogy ennélfogva jogos volt-e a rendelkezésre bocsátás, feleslegessé vált. (1901. nov. 22. 276. sz.) Romlékony áru eladásának elmulasztása. 1384. C: ítélete indokaiban helyesen mondotta ki a másodbiróság, hogy a jelen esetben az a kérdés, kellő időben bocsátotta-e alp. a kérdéses árut a felp- rendelkezésére, jelentőséggel nem bir; jelentéktelen ez esetben a rendelkezésre bocsátás kérdése azért: mert ha ez ke'lő időben történt volna is, a Kt. 347. §-a értelmében tartozott alperes az áru megőrzéséről egyelőre gondoskodni; a rendes kereskedői gondoskodás a jelen esetben, midőn minőségénél fogva romlás nélkül el nem tartható áruról volt szó, abbólállottjvolna, hogy azt előleges szakértői szemle után nyilvános árverésen eladassa. Minthogy alperes nem ekként járt el, hanem az árut, mely nyilvánvaló romlásnak volt kitéve, egyszerűen megtartotta s azt felhasználta : annak a kialkudott s elismert egész vételáráért felelős. (1896. szept. 22. 1519. sz.) Azonnali értesítés áru eladásáról, 1385. Nagyváradi tsz.: Jelen pernek döntő körülményét az kéDezi, vájjon felp. a Kt. 347. §. határozatait megtartotta-e? A hivatkozott szakasz kategorikusan megkívánja, hogy a késedelmes eladó a megtörtént eladá s után azonnal értesíttessék. Minthogy pedig felp. a Kt. 347. §-ának határozatát meg nem tartotta, az áru