Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 2. (Budapest, 1905)
A kereskedelmi ügyletek teljesítése. 713 eladott vetőmag középszerű vetőmag nem volt, az ebből eredő kárért 1875:XXXVIL felp.-nek felelős. (1900. ápr. 3. 426. sz.) 32<T'§. C: A másodbiróság ítélete indokokból helybenhagyatik. (1901. jan. 10. 5125/1900.) Az áru származásának megjelölése, mint minőségi kikötés. 1225. C: A budapesti T. ítéletének megváltoztatásával az elsőbirósági ítélet hagyatik helyben, stb. Indokok: Kétségkívül álló tény, hogy a megrendelés alp. részéről O. G.-hoz intézett levelében, hivatkozással a 2*/. alatti levelezőlapban foglalt ajánlatra, történt. Ezen levelező-lapban 0. G. által kifejezetten s kizárólag csakis Concordia malom-féle termékekre tétetik ajánlat, kiemeltetvén annak nyomtatott szövegében különösen még az is, hogy az abban jegyzett árak megfelelőknek annál inkább találhatók, ha figyelembe vétetik kiváló fehérség tekintetében a más malmok termékeit fölülmúló jó minőség. Miután ekként maga az ajánlatban kiemeltetik, hogy más malmok termékei csekélyebb minőségűek, alp. már ennélfogva jogosítva volt a Gizella-malom-féle küldeményt, mint a megrendelésnek meg nem felelőt és oly czégtől eredőt, melynél megrendeléseket nem tett, visszautasítani s a 3*/. alatti levél kíséretében 0. által neki átküldött 4-/. alatti számlát ugyanannak visszaküldeni. Ebből egyszersmind folyik, hogy miután felp. és alp. között a mondottak szerint vételi ügylet létre nem jött, alp. azt, mit a Ki. 346. §-a az eladó azonnali közvetlen értesítése tekintetében előszab, felp. irányában teljesíteni köteles nem volt. Hogy pedig alp. a szóban levő küldeményt különösen azért is vonakodott elfogadni, mert az nem volt az ajánlatnak és megrendelésnek megfelelő Concordia-malom-féle liszt és korpa, ezen körülmény igazoltatik alp.-nek 1882. okt. 25. kelt felp. részéről N. IV. alatt a perhez csatolt levelével. Mindezeknél fogva a keresetnek jogalapja legyőzve nem lévén, a másodbirósági ítélet megváltoztatásával az elsőbirósági ítéletet kellett helybenhagyni. (1884. okt. 14. 392.) A teljesítés helye. Ab Budapest kikötés értelme. 1226. Bpesti T.: Alaptalan alp.-nek az a panasza, hogy a per 322. §. alapjául szolgáló keresk. ügylet teljesítési helyéül a felebbezési bíróság az Unterdrauburg helyett Budafokot állapította volna meg: mert habár a C) a. megrendelő-jegyen használt ama kifejezés alatt, <<ab Budafok» nem a felek által meghatározott teljesítési hely értendő, hanem ennek csak értelme van, hogy az áru fuvarozásával felmerülendő költségek Budafoktól kezdve vevőt terhelik, mégis ebből az