Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 2. (Budapest, 1905)

698 Ajánlat és elfogadás visszavonása. I875:xxxvn. a]p> ^itai vitatott azon értelmezést is, mely szerint az a szerződés létre­316% íötte tekintetében felfüggesztő feltételt képez. Miután pedig a valamely okiratban előforduló homályos s ennélfogva értelmezést igénylő kife­jezés az ellen magyarázandó^ ki a homályos kifejezést használta; miután az okirat jelzett szövegéhez képest alp. lehetett azon nézetben, miszerint a szerződés csak akkor és azáltal jő létre, ha és mikor felp. ezég azt kifejezetten magáévá teszi;! s miután ennélfogva alp. jogosítva volt a mondottakhoz képest csupán ajánlat hatályával biró, itt kérdésben forgó megrendelést a Kt. 316. §-ában meghatározott idő alatt vissza­vonni; ezen és a másodbiróság által kifejtett egyéb indokoknál fogva felp.-t, ki követelését oly szerződésre alapitja, mely létrejöttnek nem tekinthető, keresetével . elutasítani és a perköltségben elmarasztalni kellett. (1892. jan. 11. 1629/1891.) Elfogadás visszavonása. 1199. B pesti T.: A D) alatti ajánlatot felp. az NB. alatti levél­ben nem ugy fogadta el, mint az tétetett, hanem ujabb kikötésül azt kívánta, hogy zsákjait alp. bérmentve küldje vissza. E kikötés, te­kintve, hogy a D) a. ajánlat szerinlt a ^buza a laibachi vasúti állomáson költség nélkül volt alp.-nek átadandó, hogy e szerint alp.-nek ahhoz: mily zsákokban szállítja felp. a buzá,t a teljesítés helyére, semmi köze, alp.-re ujabb a D) alattiban el nem vállalt terhet rótt, és ennélfogva a Kt. értelmében uj ajánlatnak tekintendő, s miután alp. ez ajánlatot felp. beismerése szerint is el nem fogadta, peres felek közt a 20 kocsi búzára nézve a szerződés létre nem jött, felp. tehát a D) a. ajánlat alapján a szerződés teljesítéséül a 2000 frt foglaló megfizetését követelni jogosítva nincs. Nem változtat e tényálláson az, hogy felp. a NB. alatti levéllel egyidejűleg táviratot is menesztett alp.-hez, mely­ben a zsákok bérmentes visszaküldését nem emiitette, s hogy felp. 1882. jun. 29. kelt levélben a zsákok bérmentes visszaküldése iránti kívánságát elejteni látszik: mert egyrészről, midőn ugyanama nyilat­kozatra nézve egyidejűleg távirat és levél küldetik, irányadóul nem a távirat, hanem az azt megerősítő és kimerítőbb szövegű levél tartalma szolgál; mert másrészről 1882. jun. 29., midőn felp. a G) alatti le­velet irta, alp. ,D) alatti ajánlatára nézve kötelezettségben már nem állott, de a G) alatti levélben felp. különben sem jelenti ki határozottan azt, hogy a zsákoknak bérmentes visszaküldéséhez többé nem ragasz­kodik. Ezeknél fogva felp.-t keresetével elutasítani kellett. (1883. máj. 29. 1463.) C.: Tekintve, hogy az a fél, ki a neki tett ajánlatot feltétlenül elfogadó távirati sürgönyével egyidejűleg kelt levélben az ajánlatot csak más feltételek vagy megszorítás mellett fogadja el, nem hivalj­kozhatik a levéllel (ellenkező sürgöny tartamára a végett, hogy az ajánlat általa feltétlenül elfogadottnak tekintessék, a másodbiróság ítélet3 emel s a Kt. 319. §-ára alapított egyéb indokainál fogva hely­benhagyatik. (1884. jan. 9. 983.)

Next

/
Thumbnails
Contents