Vavrik Béla (szerk.): Közjog és közigazgatás (Budapest, 1906)

ELŐSZÓ. Mindaddig, mig az 1899: XV. t.-cz. érvényben van, nagyfontosságú a kir. Curia két tanácsának judicaturája e közjogi perekben. Az elvi jelentőséggel biró Ítéleteket ez alkalommal oly módon dolgoztuk fel, hogy §-ok szerint követtük a törvényt és a sokszor igen hosszú Ítéletből minden szakasznál azt a részt közöltük, melyre az éppen szóbanforgó § vonatkozik. Azt hiszszük ez a gyakorlati használatra a legczélszerübb feldolgozási mód. Igyekeztünk továbbá rövid jegyzetekben a két tanács judicaturája közt fennforgó ellentétre rámutatni. Az egész kötet tartalmára vonatkozólag még csak azt jegyezzük meg, hogy ott, ahol a judicatura közlését e kötetben megszakítottuk, ennek folytatását a Grill-féle Döntvénylár kéthetenként megjelenő folyóiratunkban vettük föl; az e folyóiratban füzetekben közölt joganyagot pedig rendszeres feldolgozásban időközönként pótkötetekben fog­juk közrebocsájtani. Budapesten, 1906 január 31-én.

Next

/
Thumbnails
Contents