Büntetőjog és bűnvádi eljárás 1. Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Budapest, 1905)

Btk. 75- §. 37 ját levetette volna, leszállott, s a lovak ezen óvatosság parancsolta intézkedés mulasztása miatt nála nélkül a népes utczán elindultak s a szerencsétlenség meggátlása czéljából a lovakat feltartóztatni akaró D. I. ennek folytán elgázoltatott. Vádlottat e mulasztás miatt a Btk. 310. §-a szerint bűnösnek kellett kimondani. (1886. decz. 2. 2574. sz.) —•• Azonos: C. 4178/1887. sz. (felügyelet nélkül hagyott gyermek a forró vizzel telt vasedénybe esett s halálos égési sebeket szenvedett), — C. 11,382/1898- sz. (13 éves fiu, kivel apja töltött puskát küldött a kerülő­höz, pajtásait véletlenül megsebesítette). 281. A Bpesti T. szándékosságot állapított meg s vádlottját a Btk. 303. §-a alapján büntette. C: Vádlott D. Gy. a B. U., B. F. s J. M. sértetteken -ejtett s a Btk. 310. §-a 1. pontja szerint minősülő súlyos testi sértés vét­ségében mondatik ki vétkesnek, mert igazolva van, hogy ő Romániából hazájába visszatérve szembajokban jogositatlanul jutalom mellett üzlet­szerűen oly módon, hogy görög metbodus szerint, hosszú, úgyneve­zett görög-tűvel a szembe szurkált, műtéteket vitt véghez; hogy B. M., B. F. és J. M. sértetteket gyógykezelés alá vette, .a szemeikbe szurkálással azokon műtétet vitt véghez, — az orvosi látleletek pedig tanúsítják, hogy nevezett három, egyén a rajtuk vádlott által véghez­vitt műtét következtében látótehetségét egészen elveszítette. Minthogy nem állapitható meg, hogy vádlott szándéka nyilván testi sértésre irányult volna: ennélfogva az ő jogositatlanul véghezvitt cselekménye csakis a Btk. 310. §-a első pontja alá eső gondatlanság által okozott súlyos testi sértés vétségének volt minősítendő. (1883. márcz. 1. 904. sz.) 282. Kassai T.: Minthogy az eljárás adataiból egyáltalán nem álla­pítható meg jogszerűen az a ténykörülmény, hogy ifj. B. J. az égő kőolajlámpát azért ütötte volna le, hogy azzal sértettet vagy valaki mást szándékosan megsérelmezzen és pedig annál kevésbbé, mert 'ha valóban eme testi sértés okozása állott volna a szándékában, ezt a a kezében tartott, illetve az asztalon hevert nagyobbszerü pinczekulcs­csal, avagy más alkalmas ütőeszközzel biztosabban hajthatta volna végre; minthogy tehát ebben az; esetben a nevezett vádlott sértettet nem szándékosan sértette meg, és azt egyébként sem bántalmazta s e szerint cselekményében a Btk. 301. §-ába ütköző, annak 303. §-a szerint büntetendő súlyos testi sértés bűntettének tényálladéka jogsze­rűen fel nem ismerhető; de minthogy másfelől bizonyos az is, hogy a legcsekélyebb gondossággal is előre volt látható az, hogy egy égő kőolajlámpának a leütéséből a lámpa közelében tartózkodók testi sé­rülése is keletkezhetik és ebben az esetben sértettnek! a megsérülése tény­leg be is következett, tehát ebben az esetben vádlottnak a következ­ményeiben meg nem gondolt, de szándékos cselekvése s az abból szár­mazható eredmény között az okozati összefüggés megállapítható s meg­állapítandó; s minthogy a bekövetkezett sérelem súlyos: ennélfogva a

Next

/
Thumbnails
Contents