Büntetőjog és bűnvádi eljárás 1. Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Budapest, 1905)

76 Btk. 70. §. tÁst, hogy L a két kazal terményt, M. pedig a tehénistállót gyújtják Sfel, és I. a kanóczot M. jelenlétében a két kazalba, M. pedig a kantfíczot, a tehénistállóba L jelenlétében és ennek segédkezésével illesztették. Az első- és másodbiróság vádlottakat a Btk. 422. §. 2. pontja alapján két rendbeli gyúj­togatás miatt ítélte el­C: Tekintve: hogy rövid időköz alatt három rendű gyújtoga­tás büntette követtetett el, vádlottak ebbeli cselekménye, a Btk. 424. §-a 2. pontja alá esőnek nyilvánittatik. Tekintve továbbá: hogy vádlottak saját beismerésük szerint mind a három gyujtogatást előzetes elhatározás folytán együttes közreműkö­déssel követték el, e gyújtogatás egyikére sem alkalmazható a Btk. 69. §-ának 2. pontja alapján sem az egyik, sem a másik vádlottra nézve a bünsegéai minőség; ugyanazért vádlottak a Btk. 424. §-ának 2-ik pontja alá eső s e S'Zakasz szerint büntetendő gyújtogatás bűntettében a Btk. 70. §-a értelmében mint tettestársak mondatnak ki bűnösöknek. (1889. febr. 14. 745. sz.) 245. C: Tekintve, hogy vádlottak közös elhatározással együtt mentek be az ügyészhez; tekintve, hogy 2. rendű vádlott adta át az ötven forintos államjegyet 1. rendű vádlottnak a végből, hogy azt az ügyész­nek átadja; tekintve, hogy az ügyésznek vallomása szerint az együtt jelen volt vádlottak mindaketten kérték őt, H. P. I. 1. rendű vádlott férjének s 2. rendű vádlott fiának érdekében; tekintve, hogy a fel­hozottak -után mindkét vádlott cselekvősége egy közösen megállapított akaratnak közös és együttes megvalósítását tüntetvén elő, az ezen kö­zösség által létrejött egységet nem szakithatja meg azon tény, hogy magát a Megvesztegetést képező külcselekedetet — a bankjegy átadását — egyedül 1. rendű vádlott eszközölte: a Btk. 70. §-ában meghatározott tiettestársaság állapittatik meg. (1892. decz. 2. 5426. sz.) 246. C.: Tekintve azon lopásoknál, melyek a gyárépületnek ha­mis kulcs használatával való kinyitása mellett I. rendű vádlott jelenlétében és beleegyezésével II. rendű vádlott elvételi cselekedetével hajtattak végre, I. rendű vádlottnak személyes minőségét, a ki mint épen az azon gyárban elhelyezett tárgyaknak és értékeknek az eltulajdoní­tástól való megőrzésére alkalmazott őr, ezen állásánál fogva egyenes köte­lességet vállalt a kérdéses tárgyaknak lopás elleni megőrzésére s a ki ennek ellenére szövetkezett nejével az őrzésére bizott dolgok ello­pására és nemcsak nem akadályozta a kamarának hamis kulcscsal való felnyitását és az abban volt olajnak neje által való ellopását: hanem köz­vetlen jelenlétével és a bűnös cselekmény akadálytalan végrehajtásának biztosítása által is tettleg tevékenységet fejtett ki ezen bűntett végrehaj­tásánál; tekintve, hogy ámbár az 1. r. vádlott kiemelt eszmei és physikai cselekvősége magában véve a Btk. 69. §. 2. j?ontja alá eső közre­1) megvesztegetésnél. Társtettesi cselekedet mulasztás által.

Next

/
Thumbnails
Contents